Az EU gazdasági szerződéseihez is „gender-záradékot” csatolna az EP politikusa

2020. október 28. 19:56
Véget kell venni a nők másodrendű polgárként kezelésének – mondja az Európai Parlament videóján Ernest Urtasun katalán baloldali politikus.

Az EU külpolitikájában és gazdasági szerződéseiben is számon kérné a „gender-egyenlőséget” az Európai Parlament zöldpárti, baloldali politkusa. A katalán Ernest Urtasun a baloldali Podemos listáján jutott mandátumhoz 2019-ben, korábban az EP gazdasági és pénzügyi bizottságában (ECON) illetve a nők jogaiért és a gender-egyenlőségért felelős FEMM bizottságban is tevékenykedett. 

A video mellett, mely az Európai Parlament Facebook oldalán jelent meg az áll, hogy „Itt az ideje, hogy véget vessünk a nők másodosztályú állampolgárságának” – mondja Ernest Urtasun EP-képviselő, akinek az új jelentése felszólítja az EU-t, hogy szisztematikusan integrálja a nemek közötti esélyegyenlőség érvényesítését az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájában – áll a felvezetőben. A videóban elhangzik, hogy a képviselő szeretné elérni azt, hogy a közösség külgazdasági szerződései is tartalmazzanak erre vonatkozó passzusokat. 

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez olyan faszi lehet, mint a feketegyőr.
Kívül friss, belül már romlott.

Hát jó, ez a nyomi valami nemiegyenlőségügyi ingyenélő, szóval nem csoda, hogy ezt az egalitárius szart tolja.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés