Bidennek drukkolunk

2020. október 27. 11:42

Demokratikus Koalíció
MTI-OS
Európának az az érdeke, hogy az USA elnöke Európában erős szövetségest lásson, ne pedig gyengíteni való ellenséget.

„Gyurcsány Ferenc: Európának, így Magyarországnak is érdeke, hogy Joe Biden legyen az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke. Az Amerikai Egyesült Államok polgárai november 3-án járulnak a szavazóhelyiségekbe, hogy 59. alkalommal megválasszák az USA elnökét. Miközben a döntés kizárólag az USA állampolgárainak a joga, a döntés következményei az egész világra, így az Európai Unióra, és benne Magyarországra is erősen kihatnak.

Európának az az érdeke, hogy az USA elnöke Európában erős szövetségest lásson, ne pedig gyengíteni való ellenséget. Európának az az érdeke, hogy az USA a nemzetközi kapcsolatokban a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködést szorgalmazza a szembenállás helyett. Európának az az érdeke, hogy a kereskedelmi megállapodások csökkentsék a kereskedelem költségeit, így csökkentsék a fogyasztói árakat, ahelyett, hogy a védővámok révén növelje azokat. Európának az az érdeke, hogy az egyre kevésbé biztonságos világunkban az USA a világtörténelem legsikeresebb katonai szövetsége, a NATO és a szolidaritás megerősítése, ne pedig gyengítése ellen dolgozzon. Európának az az érdeke, hogy az USA elnöke és kormánya a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság szellemében gyakorolja vezető szerepét a világban, ahelyett, hogy diktátorokat, autokratákat ölelne keblére és adna számukra nemzetközi legitimációt.

Ami Európa érdeke, az Magyarország érdeke is. Ami Magyarország érdeke, azt képviseli a Demokratikus Koalíció is. Éppen ezért a Demokratikus Koalíció annak drukkol, hogy az amerikaiak döntése következtében Joe Biden legyen az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke”

(MTI-OS)

Összesen 111 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szenilisek a szenilisnek drukkolnak. A törpe is örül, ha nála kisebbet lát.

Fenét! Azt remélitek, hogy ha Biden győz, ugyanolyan undok lesz Orbánnal mint Obama.

Nahát, hogy miért nem lepődtem meg?

Válaszolok és elkönyvelheted az....igent! :)))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés