A szeretet nyelve és földönfutóvá tétel – Gyurcsány az ATV-ben

2020. október 27. 11:33
Gyurcsány „tapodtat nem hátrál” abban, hogy azok, akik „diktatúrát építettek”, el lesznek számoltatva.

Hugh Grant szerepére már pályázott Gyurcsány Ferenc, amikor táncra perdült – kezdte beszélgetését Rónai Egonnal a volt miniszterelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután a műsorvezető giccses romantikus komédiákhoz hasonlította nemrégiben közzétett Facebook-bejegyzését. Posztját, melyben azt pedzegette, hogy a politika nyelve legyen a szereteté Gyurcsány „provokatív kérdésfelvetésnek” szánta. 

Gyurcsány a politikusok emberi és szakmai teljesítményét a művészekéhez hasonlította. Szerinte közepes tehetségű művészek lehetnek remek emberek, és zseniális alkotók galádak. Szeretné ezért, ha a politikusokat kizárólag szakmai teljesítményük alapján ítélnék meg. „A nap végén együtt kell élnünk ebben az országában” – véli a DK elnöke, ezért óvva int mások emberi pocskondiázásától.

Gyurcsány arra készül, hogy másfél év múlva ők fogják vezetni az országot, ezért „önmaga számára is figyelmeztetés” hogy milyen módon tenné „minden értelemben földönfutóvá politikai ellenfeleit”.

Rónai Egon felidézte korábbi nyilatkozatait, melyek éles ellentétben állnak a „szeretet nyelvével”. Gyurcsány nem is szeretne „politikailag puhább lenni” azokkal, akik szerinte „cudar világot teremtettek” hazánkban.

Nem vonja vissza azt a kijelentését sem, hogy „földönfutók lesznek” a kormányváltás után a jelenlegi kormány támogatói. „Tapodtat nem hátrál” abban, hogy azok, akik „diktatúrát építettek”, azok el lesznek számoltatva. Rónai Egon szerint ez nagyon távol áll a szeretet nyelvétől. Vidnyánszky Attilára kitérve Gyurcsány szerint abba nem fog beleszólni a következő kormány, hogy ki mit és hol rendez, de nem fogják felkérni semmilyen állami pozícióra a rendezőt.

20%-ot mértek a DK-nak a legutóbbi kutatások, ezzel az ellenzék meghatározó ereje lett. „A Gyurcsány-jelenség létezik” – szerinte nagyon végletes megítélése, „ahogy minden karakteres politikusé általában véve” – állítja. A hatalmas ellenszélben elért sikereit pártja következetességének tudja be. Mint mondja, DK szerinte az egyetlen párt, amelynek a politikájában lényeges korrekcióra az elmúlt 9 évben nem került sor. „No man left behind”– írta le a DK-n belüli összetartást a párt elnöke.

A DK 2018-ban épp átbukott az 5%-os parlamenti küszöbön, két év alatt azonban majd megnégyszerezte támogatóinak számát. Ebben a volt miniszterelnök szerint sok véletlen, így szövetségeseinek problémái is közre játszanak. A DK tehát részben ugyanarról az oldalról szippantja el új szavazatinak nagy részét. Gyurcsány szerint ennek ellenére is van növekedés, mert a pártok közös eredményei szintén erősödtek ez idő alatt. Szeretné, ha a DK nem „Gyurcsány-párt” lenne, ezért úgy kell „nyitni, nyitni és nyitni” a pártot, hogy abban olyan friss, új arcok tűnhessenek fel, mint neje, Dobrev Klára, akik egyértelműen közvetítik közös víziójukat, az Európai Egyesült Államokat.

„Aki küzd, az veszít is” – hozta fel példaként a hétvégi Barcelona – Real Madrid meccset, ahol a Barca kikapott.

Szerinte a DK egyik erénye, hogy képes volt felállni vereségeiből, és ma már ott tart, ahol van: az ellenzék legerősebb pártjává lett. Gyurcsány továbbra is egy nagy, ellenzéki gyűjtőpártban hisz, azon dolgozik, de erre már nem a DK vindikál jogot a szó korábbi, 2010-es értelmében. Egy nagy, Európa párti, demokrata, polgári közösségben látja saját helyét is „egymásra vigyázva, szeretetben” – kanyarodott vissza a Facebook-bejegyzésében leírtakhoz.

Hogy ennek az integrációnak milyen lesz a formája, struktúrája, azt még nem lehet tudni, de nem is kell siettetni. Gyurcsány szerint azonban már létrejött eme integráció részeként az „ellenzéki választó” kategóriája, amely már nem DK-s, Momentumos, vagy Jobbikos. „Előbb-utóbb ez a választói akarat kikényszeríti, hogy a pártok ehhez alkalmazkodjanak. Nem mi csináljuk a politikát, hanem a nép, mi ezt csak segítjük” – mondta az ATV műsorában a volt miniszterelnök, aki végül hozzátette, hogy történelmet az csinál, aki együtt halad a történelem menetével, melynek iránya egy polgári, nyugatos szabad világ felé vezet.

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

No comment!
Mi a fenének...

Mikor állítják bíróság elé a 2006-os terrorakciók miatt?
Viktor miért sunnyog ezügyben?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés