Dömdödöm

2020. október 22.

Hegyi Zoltán

Azért ha az ember monstre költözködésbe bonyolódik, olyanba mondjuk, amely eltart másfél hónapig, hogy aztán legalább annyi időt vegyen igénybe majd az is, míg rájön arra, hogy huszonhét év hordalékaiból melyik motyó melyik raktárban várja a feltámadást, óhatatlanul abban a szerencsében is részesül, hogy le kell tennie egy nagyobbacska szekrényt legalább addig, amíg kimúlik az aktuális röhögőgörcs. Egy négyezer kötetes könyvtár elmozdítása például alapjában véve elég szomorú dolog, de még mindig jobb, mintha szétlőtték volna, vagy el kellett volna tüzelni a szarajevói túlélési kézikönyv érzékletes útmutatásai alapján. Ami egyébként az egyik kedvenc könyvem. Gyönyörű benne például, ahogy az ember az autodafét bizonyos szemszögből nézve önmaga határozza el, más szempontok alapján viszont mégsem, tekintve hogy a tét a megfagyás elkerülése, és lehet-e annál szebb gesztus, hogy mielőtt elhelyeznénk a kályhában a Tolsztoj-összest, még azért belelapozunk egyet Karenina Anna szenvedélyes életének néhány pillanatába. Üőpööv c8. Ezt most a macska írta hozzá, miközben kimentem elszívni egy cigit a három napja szünet nélkül szakadó esőbe. Na de.

Miután bedobozoltuk a könyveket a Mártával és az Andival, megjelent a Zoli meg a Karcsi, és kihordtuk a világirodalmat a teherautóba. Ötször fordultunk, fel a hegyre, ahol az Ákos és a Kriszta pompás házának egyik szintjét szépen belakta az egész díszes társaság Ajartól Vonnegutig, katalogizálva, mert az ember tartsa magát a legszarabb helyzetekben is. Tartás, pajtás. Hamvas szerint például mindenképpen tegyük tisztába az asztalt, mielőtt nekiülnénk írni. Ákosék pedig a világjárvány eddigi néhány hónapja alatt már másodszor kerültek képbe (egyébként is megvan az a képességük, hogy ha bajba kerülök, akkor is ott vannak a valagam mögött, ha előtte nem beszéltünk évekig, fel is rémlett bennem, hogy talán ezt hívják önzetlenségnek, továbbmegyek, barátságnak), először akkor, amikor sporttársi áron a döntő pillanatban (a döntő pillanatot megelőzte néhány hónap haverkodás a kissé hézagos helyközi közösségi közlekedéssel) átnyújtották annak a járműnek a kulcsát, amiben tizennyolc évvel ezelőtt ültünk először, ám az autó ugyanolyan műszaki állapotban várt rám, mint amilyenben annak idején hagytam. Másodjára meg most, ezzel a szép, száraz, egérmentes kulisszával.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés