Antidiplomácia

2020. október 22. 10:02

Dobozi István
Népszava
Még most is a hideg ráz Szijjártó Péter külügyminiszter teátrális túlreagálásától Joe Biden Magyarországgal kapcsolatos rögtönzött kiszólására.

„Amerikából követve az eseményeket még most is a hideg ráz Szijjártó Péter külügyminiszter teátrális túlreagálásától Joe Biden Magyarországgal kapcsolatos rögtönzött kiszólására, mely egy televíziós választási fórumon hangzott el. A demokrata elnökjelölt hazánkat – urambocsá! – egy lapon említette olyan tekintélyelvűnek nevezett országokkal, mint Belarusz és Lengyelország. Amire a magyar külügyminiszter Budapestről egy videóüzenetben szólította fel Bident, hogy inkább a saját korruptságára vonatkozó kérdéseket válaszolja meg Ukrajnával kapcsolatban. A külügyminiszter ezzel árulkodóan magára (illetve a fennálló magyar politikai rendszerre) vette a tekintélyuralmi minősítésre való utalást, azt a látszatot keltve, mintha találat érte volna a magyar kormányt.

Sajnos nem ez volt a magyar diplomácia első anti-diplomatikus túlreagálása Amerikával kapcsolatban. 2016 nyarán szörnyülködve néztem Bill Clintonra, a volt amerikai elnökre zúdított budapesti össztüzet egy jelentéktelen kampányrendezvényen odavetett megjegyzése miatt Magyarország és Lengyelország politikai tekintélyelvűségéről. Orbán Viktor és Szijjártó Péter azt a Clintont támadta vehemensen, akinek erős támogatása nélkül hazánkat nem vették volna be a NATO-ba 1999-ben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

.és hogy fog rázni a hideg ha Trump nyeri a választást............. :)

Antidiplomácia a ti időtökben volt, amikor a mostani DK vezér feleségének rokonsága idegen hatalmat hívatott be Magyarországra, hogy leverje a forradalmunkat.

Meg antidiplomácia az is, amikor kommunista család fiatal sarja (D. Anna) szakmányban hazudozik a saját országáról idegen hatalmaknak.

Szóval a zsidók ellen szólás például, ha rögtönzés, akkor az nem probléma. Vagy csak kettős mércés gazember vagy, Dobozi.

Lázas lehet, ha a hideg rázza. Remélem, nem koronás.

A vén bolsi aggódik. Remélem, hamarosan a túlvilágról aggódik.

Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak, DOBOZI ISTVÁNNAK, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés