Orbán Viktor Jakab Péternek: Önök két dolgot nem tudnak, nyerni meg veszíteni

2020. október 19. 16:50
„Remélem, a krumpliért fizettek, ha már a varrónőket elfelejtették kifizetni” – fogalmazott Jakab Péternek adott válaszában a miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, a Jobbik azért veszítette el a választást, mert pontosan azt gondolják a borsodi emberekről, amit „itt most elmondott” – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint szánalmas és nevetséges, amit Jakab Péter előadott. A Jobbik elnöke a többi között megpróbált egy zsák krumplit átadni a kormányfőnek, ezért figyelmeztetést kapott.

Fotó: Facebook

„Remélem, a krumpliért fizettek”

„Remélem, a krumpliért fizettek, ha már a varrónőket elfelejtették kifizetni” – fogalmazott Jakab Péternek adott viszontválaszában a miniszterelnök. A kormányfő kijelentette, hogy mindent megtesznek a térség felemeléséért – fogalmazott a miniszterelnök. Jakab Péterhez szólva a miniszterelnök hozzátette:.

„Önök két dolgot nem tudnak: nyerni és veszíteni”

November 15-től kilakoltatási moratórium van

Orbán Viktor Szakács Lászlónak (MSZP) válaszolva emondta, mindenki, aki Magyarországon hitelt vett fel, annak törlesztési moratóriuma van január 1-ig. Január 1-je után pedig a kiszolgáltatott csoportoknak nem kell majd törleszteni. A kormányfő emlékeztetett arra is, az ellenzék több politikusa mellett Szakács László sem szavazta meg a bankadót.

A miniszterelnök válaszában elmondta, hogy november 15-től kilakoltatási moratórium van. Ellenben Szakács László nemcsak a bankadót nem szavazta meg, de az ingatlanadót, a nyugdíjak csökkentését, és a közszféra béreinek csökkentését is – mondta a kormányfő.

Fotó: Facebook

Újabb tesztelési módszert vezet be a kormány

Orbán Viktor Arató Gergelynek (DK) válaszolva elmondta, jelen pillanatban 1896 fő van kórházban, és 188 fő van lélegeztetőgépen. „Ők nagy bajban vannak, és sok sikert kívánok a küzdelmükhöz” – fűzte hozzá. Az eddig elvégzett 904 ezer teszt ingyenes volt, ezeket a hatóságok rendelték el. A járványügyi szakemberekkel figyelik a tesztelést. Most arról döntött a kormány, hogy az antigén-tesztek is bevezetésre kerülnek.

A miniszterelnök viszontválaszában közölte, hogy olyan kérdésekről mint a tesztelés, ami egy járványügyi-szakmai kérdés, abból nem érdemes politikai kérdést csinálni. A kormányfő köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak.

„Önök nem becsülik meg az orvosok és ápolók munkáját, mert a felszólalásaikkal leértékelik a munkájukat.

Ha már nem segítik a védekezést, akkor ne hátráltassák” – fogalmazott a kormányfő. „Amikor Önök megkérdőjelezik a tesztelés mikéntjét, akkor azokat a szakértőket támadják, akik a védekezést vezetik” – tette hozzá Orbán Viktor, Keresztes László Lórántnak (LMP) válaszolva. A kormány nem dönt a tesztelés mikéntjéről, hanem a szakemberek véleményét veszi figyelembe – tette hozzá. A következő években a kormány végrehajtja a vízügyi átalakításokat – válaszolta a kormányfő az LMP-s képviselő felvetésére.

Az egészségügyi vezénylést meg kell tartani

Orbán Viktor Szabó Tímeának (Párbeszéd) azt válaszolta, ebben a ciklusban 72 százalékos béremelést kapnak az ápolónők. A kormányfő nagy eredménynek nevezte, hogy 100 százalékos támogatottsága volt az orvosi béremelésről szóló törvényjavaslatnak. Több részletkérdést még szabályozni kell a béremelés kapcsán – tette hozzá. „Nem fogok attól elállni, hogy az egészségügyben a vezénylésnek meg kell maradnia” – mondta a kormányfő.

„Ha ma nem lenne lehetőség vezénylésre, akkor több száz ember halna meg”

– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. Elkerülhetetlenül szükséges a vezénylés megtartása, de értelmes részletszabályokat kell alkotni.

A minimálbéremelés nem az elitet segíti

Orbán Viktor Bencsik Jánosnak (független) válaszolva elmondta, ha egy képviselőnek információja van valamilyen bűncselekményről, akkor feljelentési kötelezettsége van. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a

szegénység tekintetében a mostani Magyarországot nem lehet összehasonlítani a 10 évvel ezelőtti állapottal.

A minimálbéremelés nem az elitet segíti – tette hozzá. Ez a gazdaság teljesítményének köszönhető. Azt az ambíciónkat, hogy a munkanélküliséget és a szegénységet felszámoljuk, nem adjuk fel – tette hozzá. Orbán Viktor viszontválaszában elmondta azt is, hogy 2010-ben 73 ezer, míg most 161 ezer forint, míg a garantált bérminimum 210 ezer forint. 38 537 magyar vállalkozás exportál, ebből hazai tulajdonú több mint tízezer. Egyelőre még kevés a nemzetközi színtéren helytálló magyar tulajdonú vállalat, és eddig több mint 550 milliárd forintnyi beruházásösztönző támogatást folyósított a kabinet.

Fotó: Facebook

A Jobbik lett az ország legkorruptabb pártja

Orbán Viktor Szilágyi Györgynek (Jobbik) azt válaszolta, hogy eljön még az ideje, hogy Soros Györggyel beszél majd. A rendszerváltás idején a Fideszt támogatta Soros és Csurka is, mivel antikommunista egység volt. A korrupció azt jelenti, hogy pénzzel befolyást vásárol, és

az az ember még nem született meg, aki engem pénzért meg tud vásárolni, hogy döntéseket hozzak

– tette hozzá. Mint fogalmazott: „ha olvasnák a német és angolszász sajtót, akkor látnák az ottani korrupciós ügyeket” – mondta a kormányfő. Mint fogalmazott: „Németországban éppen áll a bál a legnagyobb pénzmosási botrány miatt, ami az egyik legnagyobb bankot érinti. Zéró tolerancia lesz a korrupcióval szemben, amíg én vagyok a miniszterelnök” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor viszontválaszában közölte azt is, „olyan kormány van, ami zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben. Aki megpróbálta, az a Jobbiknál kötött ki, és ettől lett

a Jobbik az ország legkorruptabb pártja”

– szögezte le a kormányfő.

Címlapkép: Facebook

Összesen 223 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez jó volt! Jó humora van Viktornak a kis Jakab pukkanccsal szemben.

Nincs jogi egyeteme Jakabnak. Bölcsész. Történelmet tanult.

jakab egy primitív bunkó, s nincs egyedül az ellenzéki táborban. Eszembe jut az értelmiségi Navracsics, ellenzéki képviselőként, az az intellektus ami jellemezte minden hozzászólását, kritikai észreveteleit.

Jakabot jól fejbe kellett volna vágni azzal a krumpliszsákjával.

És te mit tudsz csinálni a pipázgatáson kívül?
Búj be a sátradba, mert megfázol.

Az ellenzék valami érthetetlen mazochizmustól vezérelve mindig jelentkezik, hogy felmossák vele a padlót:-)))

Szerintem is. Sőt, kisebbségieket tanított!!! Mit érezhetett közben.....a jobbikos rasszizmusával. Ez lehet az a tudathasadásos állapot, ami még érezteti a hatását.

Humorosabb lett volna fejbevágni Jakabot a zsák krumplijával, vagy kinyitni a zsákot, és Jakabnak az elmeháborodott fejét egyenként megdobálni, de így is jó volt.
Persze kényszerzubbonyt is lehetett volna ráhúzni Jakabra, azon még jobban nevettünk volna.

Amikor az első választ kapta, olyan volt, mint akit kiütöttek. Eldőlt oldalra a mellette levő üres székre. A szeme is zavaros volt. Később már nem lehetett látni, szerintem gyorsan távozott, mint a Szabó Tímea.

A szerencsi bukásával nagy bajban van.

Jó lesz az 2022. ré is!

Jakabnak valami különleges, perverz örömöt okozhat, hogy Orbán a parlamentben alázza.

Szabó Timeát láttad? Neki is idege van. Volt, hogy a két karja beremegett.

Igen, a dühtöl, a méregtől remegett be , mert tehetetlennek érezte magát.
Hozzászólása után hamar távozott is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés