Pert nyert a DK az MTI ellen

2020. október 17. 12:39
A Magyar Távirati Iroda jogsértést követett el, amikor az megtagadta a Demokratikus Koalíció több közleményének közlését is.

Pert nyert az MTI ellen a Demokratikus Koalíció – számolt be róla Barkóczi Balázs, a parlamenti ellenzéki párt szóvivője. Mint a szóvivő beszámolt róla a Media1-nek, nem ez az első alkalom, hogy pert nyertek a hírügynökség ellen. A DK egyelőre ugyan csak első fokon nyerte meg a pereket, azonban a párt történelmi jelentőségűként emlegeti azokat. A bíróság négy közleménnyeel kapcsolatban mondta ki a szerződésszegést, melynek következtében arra kötelezték a Duna Médiaszolgáltatót, hogy az Országos Sajtószolgálaton keresztül azonnal adja ki az alábbi közleményeket:

  • „Soron kívül vehet házat a budai Várban az Orbán-vej”
  • „Ne a magyar adófizetők, hanem a felelősök fizessék ki az Orbán vejéhez került 13 milliárd forintot!”
  • „Hiába mentünk be az EMMI-be a felcsúti TAO-számlákért, a minisztérium tovább hazudozik, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat”
  • „DK: Reagálás a bíróság ítéletére”

A DK kijelentette: „jogukban áll kimondani a véleményüket a Fidesz-kormány, Orbán Viktor, vagy az ő strómanjainak aljasságai kapcsán. Ezt a továbbiakban is meg fogjuk tenni, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy hírügynökséget kézivezéreljen és cenzúrázzon a kormány.” A pártot most is, mint korábban számtalanszor a Czeglédy Csaba által üzemeltetett Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda segítette.

Fotó: Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. (MTI/ Máthé Zoltán)

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A bírósági döntés az egy dolog. Szívesen olvasnék viszont az MTI érveléséséről. Mindig sok függ a bíró személyétől.

"„Soron kívül vehet házat a budai Várban az Orbán-vej”
„Ne a magyar adófizetők, hanem a felelősök fizessék ki az Orbán vejéhez került 13 milliárd forintot!”
„Hiába mentünk be az EMMI-be a felcsúti TAO-számlákért, a minisztérium tovább hazudozik, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat”"
Ezek kb. olyan szintű DK-dokumentumok, mint az, hogy Jerevánban autókat osztogatnak.
Pontosabban, annál aljasabb, nem világos, miért kellene egy hírügynökségnek a szemetzet közzétenni.
Ezekl alapján, ha a bíróság szerint a hírügynökség nem rendelkezhet mérlegelési jogosultsággal, márpedig ez a helyzet a bírósági döntés alapján, akkor a következő hírt is köteles közzétenni az MTI:
DK: Orbán Viktor anyja k.rva volt, fiatal korában - ami abszurdum.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés