A Mi Hazánk nyilvánosságra hozza az újbudai titkosított átvilágításokat

2020. október 15. 14:28

Novák Előd
Facebook
A legnagyobb önkormányzati cégnél is korrupciót állapított meg a jelentés.

„Az összes balliberális képviselő leszavazta a nyílt ülést célzó napirendmódosító javaslatomat, de nyilvánosságra hozom a DK fővárosának minősülő Újbuda önkormányzati cégei titkosított átvilágításának főbb megállapításait. A Mi Hazánk Mozgalom követeli a már 2010 előtt jogerősen elítélt politikusbűnöző, Czeglédy Csaba hasonló munkájába való betekintési jogot és nyilvánosságra hozatalt is, valamint a Transparency International Magyarország kuratóriumi elnökének újbudai átláthatósági biztosként való kifizetésének megszüntetését.

A heti egy munkanapért havi egymilliós fizetésre felvett (majd tiltakozásom után felére csökkentett, de még így is botrányosan magas díjazású) átláthatósági biztos semmittevése mellett a mostani, 12,7 millió forintba került külsős átvilágításnál jóval többet zsebelt már be Czeglédy Csaba részben átvilágításra, azonban ő semmit sem tett le az asztalra egy év alatt, csak kifizetőhelynek használják.

A zárt ülés elrendelésére azután került sor, hogy a Momentum frakcióvezetője ezt nyilatkozta a mostani ügyben: »Átláthatatlan üzleteket bonyolító offshore cégeket tulajdonolt üzletember érdekeltségének felkérése egy ilyen átvilágításra nagyon rossz fényt vet a kerületi önkormányzatra.« De erre mégsem a titkosítás volna a korrekt válasz a Mi Hazánk szerint. Ugyanígy a politikusbűnöző Czeglédy Csaba ügyében is csak szavakban tiltakozott vállalhatatlan megbízatása ellen a Momentum, a Jobbik és az LMP, amikor előterjesztésemre szerződést bonthatott volna az önkormányzat, azt már nem támogatták.

A Fidesz is lapít, hiszen a titkosított átvilágítás leszögezte a kampányidőszakbeli botrányuk kapcsán: »Javasoljuk, hogy a Felügyelő Bizottság vizsgálja felül a kedvezményes burgonyavásárok beszerzéseit és lebonyolítását.« A komolyabb megállapítások is jórészt még a fideszes vezetés felelősségét érintik. A legnagyobb önkormányzati cégnél is korrupciót állapított meg a jelentés: »a megvásárolt termékek, az igénybe vett szolgáltatások kiválasztása egyáltalán nem a piaci szokványok szerint történt.« Több önkormányzati cégnél is megállapították: »a Társaság gazdasági tranzakciói nem voltak minden esetben szükségesek, nem voltak minden esetben ésszerűek és nem voltak minden esetben racionálisak.« Az eltűrt, titkosított, rendszerszintű korrupción túl a szivárványkoalíció még két új céggel is növelte a kifizetőhelyek számát, holott már eddig is több cégnél megállapította az átvilágítás: „A Társaság léte nem alapul gazdasági racionalitáson.”

Az önkormányzati vezetés azt a javaslatomat sem támogatta, hogy legalább a felügyelőbizottságoknak tegyék hozzáférhetővé a több száz oldalas, büntetőjogi felelősségekre is rámutató átvilágítást, melyről elvileg fényképet sem készíthettem, képviselőként is csak felügyelet mellett tekinthettem bele, amiből kiderült, hogy pl. a szakrendelő előző főigazgatója a fizetése mellé önmagával „projektvezetésre” is szerződött havi 370 ezer forintért 5 évre úgy, hogy a pofátlan szerződés későbbi felmondása esetén is ki kell fizetni a több mint tízmilliós megbízási díjat.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ugye Karácsony, az összes balliberális jelölt legfőbb kampányszlogenje az átláthatóság megvalósítása volt. Persze a Fidesz is sunyít. Egy biztos kedves lelkes önkormányzati szavazó, hogy az önkormányzat, mint baráti kifizetőhely oldalaktól függetlenül egy vonzó hely. Sorban állnak a tanácsadók.........a bukott politikusok, kormánytagok.

Meg kellett tennie, különben bűnrészes. Aki sáros, azt rúgják seggbe,
hogy lukat üssön a sztratoszférán.

Ha mesélhetnék neked... a való világ és Dr Legyetek Legyetek
kapcsolatáról. Mögöttem a sáros út és mégis tiszta a cipőm.

Hát ez nem az a hely...

Talán egyszer majd létrehozom a Jó Emberek Egységfrontját. Mert a rossz emberek egységfrontja már létezik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés