A Párbeszéd egy szűk terrorsejt

2020. október 14. 21:35

Hont András
Facebook
Nem rém kínos ez Karácsony Gergelynek?

„Sok gyomorforgató dolgot láttam már a magyar politikában, de ez versenyben van a leggyomorforgatóbb címért. Konkrétan hullarablás. Amúgy Magyarországon évente 130 ezer haláleset van, és a koronavírusos elhunytak aránya jelenleg a világátlag alatt van, és – mint ahogy az rengetegszer szóba került – a koronavírusos halálozások száma egy sor más dologtól is függ a védekezésen túl: például attól, hogy mekkora a veszélyeztetettek köre.

Még valami: Karácsony Gergely nézeteinek jó részével és többnyire – az elmúlt évet, meg a megelőző ötöt tekintve – városvezetési gyakorlatával sem értek egyet, de stílusát kedvelem, gesztuspolitizálását jónak tartom. (Erről ma még fogok pár jó szót szólni). Ha valami ezektől idegen, akkor az ilyesfajta hirdetések. Karácsony pedig mégiscsak társelnöke ennek a militáns, szélsőbaloldali, börtönpárti alakulatnak, amely amúgy tévedésben él, ha azt hiszi, hogy a betiltás, vagy a vásárlási korlátozás népszerű. Az persze többször kiderült, hogy a valóságban ez nem Karácsony pártja, nincs döntő befolyása ennek a szűk terrorsejtnek a belső viszonyaira. Ettől függetlenül, ez nem rém kínos neki?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 100 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"...de stílusát kedvelem, gesztuspolitizálását jónak tartom."

Fene a gusztusodat!

Az mondjuk érdekes állítás, hogy a PÁRTELNÖKNEK ne lenne döntő befolyása az adott pártra...

Ami a Párbeszédet illeti, ez a párt, vagy mi csupán annak köszönheti a létezését, hogy az MSZP, égető káderhiányában, felkarolta ezt a szerencsétlen majmot. Kellett nekik ez a vigyorgó giliszta. A Párbeszéd az ezzel a szarrakás Karigerivel együtt érkezett, egyfajta árukapcsolásként.

Gondolom a Fidesz-ügynök a legkedvesebb jelző. :))))

Kínos, kínos, persze, hogy kínos ez. De ha Karácsonynak azt mondják az irányítói, hogy pucér fenékkel üljön mosolyogva egy jégmezőn, azt is megteszi. mert ezt tudja, semmi mást.

Aki aztán, ha jól emlékszem, a DK frakcióba ült át.

Már tavaly nyáron próbálták lecserélni másra. Hogy ez épp a Kálmán Olga volt, az lényegtelen. Ő volt kéznél, és nyilván okkal gondolták úgy, hogy ennél a lúzernél még egy Kálmán Olga is jobb jelölt.

Egyébként szerintem ha hamarabb lépnek Feriék, pár hónappal előbb, az előválasztás előtt, tán még sikerült is volna nekik lecserélni a Karigerit.

Hont talán már érzi, hogy ennek az ellenzéknek itt nem terem babér.

Egyértelmű.
Karácsony nemrég elég egyértelműen meg is mondta, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölt 2022-ben.

Dobrev tűnik a legesélyesebbnek most.

Én is kedvelem Karácsony stílusát. Nagyszerűen készíti elő a negyedik 2/3-ot.

Válaszok:
pollip | 2020. október 15. 7:36

Most a Tarlós által rendezett villamosokkal vagizik, amik ott porosodtak majdnem egy éve.
Gergő átadta és unnepelteti magát, mintha köze lenne a villamosokhoz.
A követői meg elhiszik neki.............

Fura egy asszociáció. Mi köze egymáshoz a két arcnak? Jó, fülük van, faszuk is, Borkai esetében erről dokumentált bizonyíték is van, de ezen túlmenően?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés