Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt
Az exelnök jelezte, hogy betartja a jogerős ítéletet, de az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.
A Mandiner információi szerint a Fidesz vezetői már a 2022-es államfőválasztásra készülnek.
A Mandiner úgy értesült, hogy Trócsányi László, Maróth Miklós és Csák János neve is felmerült potenciális államfőjelöltként a Fidesz legbelsőbb köreiben. Mint az ismert,
Áder János köztársasági elnöki mandátuma 2022 márciusában jár le,
és az Alaptörvény 11. cikke alapján Magyarország következő köztársasági elnökét a jelenlegi Országgyűlésnek kell megválasztania.
Ádert 2017. március 13-án szavazta meg a parlament, és az Alaptörvény szerint „a köztársasági elnököt a korábbi köztársasági elnök megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, legfeljebb hatvan nappal kell megválasztani”. Áder ötéves mandátuma 2022. március 13-án jár le, így az azt megelőző 30-60 napban kell az Országgyűlésnek megválasztania az új államfőt.
Trócsányi, Maróth vagy Csák lehet a befutó
Portálunk információi szerint
a Fidesz felső vezetése már megkezdte a gondolkodást a következő államfő személyéről.
A Mandiner úgy értesült, hogy a Fidesz vezetőinek belső megbeszélésén Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, Maróth Miklós az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus és Csák János üzletember, korábbi londoni magyar nagykövet nevei merültek fel, mint Áder János lehetséges utódai.
Trócsányi László igazságügyi miniszterként 2014 és 2019 között szolgálta a harmadik és negyedik Orbán-kormányt, majd EP-képviselőként számos alkalommal védte meg a kormányt a Magyarország ellen a jogállamiság okán indított brüsszeli támadásokkal szemben. Maróth Miklós orientalista, történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, számos hazai és nemzetközi színtéren is fontos publikációt jegyez. Csák János vállalkozó, címzetes egyetemi tanár, publicisztikáit pedig a Mandiner hetilapban rendszeresen követhetik olvasóink.
Címlapkép fotói: Földházi Árpád