Az elnöki kegyelem után ismét bíróság elé kell állnia Budaházy Györgynek
Budaházyék egy nyilvános pride-rendezvényen akarták elmondani véleményüket még 2019-ben.
A Momentum elnökének hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie, miután rendőröket dobált egy tüntetésen.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a mai napon öt ügyben, 6 személy – köztük Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz – ellen nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, közölte az ügyészség a honlapján.
A vádirati tényállások lényege szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék – fogalmaz a közlemény.
A vádlottak erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni. Az elkövetők cselekményeiket részben egymástól elkülönülten, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan valósították meg.
Az ügyészség a mai napon benyújtott vádiratainak többségében azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben – figyelemmel a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségéről szóló törvényre – tárgyalás nélkül, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki. Egy vádlottat érintően – akit csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt korábban a bíróság próbára bocsátott – egyszerűsített eljárásra az ügyészség nem látott lehetőséget, így esetében azt indítványozta, hogy a bíróság az általános szabályok szerint eljárva ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre.
A nyomozó ügyészség hasonló ügyekben eddig kilenc személy ellen emelt vádat, amelyekben a bíróság – hat esetben jogerős – ítéletet is hozott. A bíróság öt esetben 1 év vagy az alatti börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte a vádlottakat – amely ítéletek közül kettő lett másodfokon jogerős –, míg egy vádlottat 1 év 8 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélt – adott tájékoztatást az ügyészség.
A videó a Központi Nyomozó Főügyézség felvétele. A videó forrása: ugyezseg.hu