Operatív Törzs: Lassulni látszik az emelkedés

2020. szeptember 29. 10:36
A regisztrált esetek negyede a 20-29 éves korosztályból kerül ki továbbra is – közölte az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília ismertette a legfrissebb járványadatokat. Az elmúlt 24 órában nyolcan haltak meg és 851 új fertőzöttet regisztráltak – így összesen már 25 ezer 567-et –, közülük 19 ezer 637 az aktív fertőzött. Meghaltak a teljes járvány során 757-en, 5173-an pedig meggyógyultak. Jelenleg 755-en vannak kórházban, közülük 51-an lélegeztetőgépen. Eddig 704 510 mintavétel történt.

Lassuló emelkedés

Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy amikor a második hullámról beszélünk, meg kell vizsgálnunk, hogyan is zajlik a járvány, hogy milyen a járvány dinamikája. Az első hullám idején a járványgörbe ellaposítása volt a cél, a második hullámban viszont, ha az elmúlt heteket vizsgáljuk, azt látjuk, hogy két hétig nagyon felszökött a megbetegedések száma, utána viszont kicsit kevesebb mértékben nőtt. Változott tehát a dinamika, de ez egy kedvező adat, mivel az elmúlt két hétben ugyan megháromszorozódott a fertőzöttek száma, a reprodukciós ráta is megugrott, most viszont visszaesett 1,00 környékére: röviden szólva lassulni látszik az emelkedés.

Életkor szerinti eloszlás, közösségi terjedés

Arról is beszámolt Müller Cecília, hogy ha százalékos eloszlást nézünk életkor szerint, akkor azt látjuk, hogy a regisztrált esetek negyede a 20-29 éves korosztályból kerül ki továbbra is. A 30-60 éves korosztályban 43 százalék az esetszám, és mindössze 15 százaléknyi a 60 év felettiek aránya. A 14 alattiak aránya rendkívül kicsi, nagyjából 4 százalék. Területi alapon nézve azt mondhatjuk, hogy míg az első hullám esetén főleg gócos megbetegedés volt jellemző, most viszont a közösségi terjedés a gyakoribb. A fővárosban mindig kissé magasabb a megbetegedési arány, hiszen sűrűbben lakott és sok az intézmény.

Házi karantén

Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy sokan vannak hatósági házi karanténban, és ez nem könnyű helyzet, pszichésen is nehéz elviselni. Vannak alapvető szabályok: nem hagyhatja el a kijelölt helyet, akit hatósági karanténba helyeztek. Ha nincs is lehetősége a családtól elkülönülnie, akkor sem fogadhat látogatókat. Ha lehetőség van a külön szobára, akkor próbálják meg az érintettek, hogy ilyen módon is elkülönüljenek a család többi tagjától. Húzzon maszkot, aki kilép a szobából, próbálják külön használni a közös helyiségeket – javasolta a tisztifőorvos

Hozzátette: a háztartási eszközöket is próbálják meg külön használni és forró vízben mosogatni. A használt ruhákat is érdemes külön gyűjteni, illetve 60 fok fölött mosni. Pihentetni is lehet pár napig a használt ruhadarabokat, valamint változatlanul érvényes, hogy a sima hipós víz elpusztítja a vírust. A háztartási hulladékot pedig dupla falú zsákba kell elhelyezni. Elhangzott még, hogy a munkahelyi szabályokat legalább annyira fontos betartani, mint az otthoni előírásokat.

Rendvédelmi intézkedések

Kiss Róbert arról adott tájékoztatást, hogy a kormány szerdán tárgyal arról, hogy a schengeni határon október 1-je után is fenntartja-e az ellenőrzést. 2633 jármű lépett be az ország területére tranzitálási céllal az elmúlt 24 órában –mondta el. Hozzátette: a szlovén hatóságok mától elfogadják a két negatív PCR-tesztet, és akkor nem kell karanténba vonulni.

MTI/Botár Gergely/kormany.hu

 

 

 

Összesen 98 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A gyógyulttá nyilvánításhoz tudomásom szerint kell a negatív teszt. Ez az ami nekem is feltünt, sok a fiatal fertőzött augusztus vége óta, de kevés viszonylag a gyógyult, bár rajtuk könnyen átmegy a vírus.

A tesztelés kiterjedtségére abból lehet leginkább következtetni, hogy hány % a találat. Ha egyenletesen ugyanannyi, akkor a tesztelés követi a járványt. Mondjuk az elmúlt hetekben följebb kúszott a találati arány, de valahol azt olvastam, hogy megint lefelé jön.

Válaszok:
Gregorius | 2020. szeptember 29. 15:03

Még olyan fejlett boldog és gazdag országnak, mint a szomszédos Ausztria sem sikerült tökéletesen, veszteségmentesen megúszni a járványt!
Az elmúlt 24 órában Ausztriában 609 új koronavírus-fertőzést regisztráltak. Az esetek több mint felét Bécsben jegyezték fel.

Tényleg lejjebb kúszott a találati arány úgy 7-8%-ra, de ma megint 10% körülire ugrott. Igaz az elvégzett tesztek száma is ingadozott 7-12 ezer között.

Az 5% az egy ajánlás, hogy akkor követhető jól a folyamat. Vannak országok, amelyek lemennek akár 1-2%ig ( ált. németek), mások meg hagyják felkuszni akár 15%-ig.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés