A nagy visszatérés: Cseh Katalin letette az esküjét és közölte, hogy nőügyekkel foglalkozik majd a parlamentben
Fekete-Győr András helyét vette át az országgyűlésben.
„Az ügyészség hatóság elleni erőszak vádja nevetséges, szánalmas próbálkozás” – írta a Momentum elnöke.
Mint arról korábban írtunk, vádat emelt az ügyészség Fekete-Győr András ellen. A Momentum elnökének hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie, miután rendőröket dobált egy tüntetésen. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a mai napon öt ügyben, 6 személy – köztük Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz – ellen nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, közölte az ügyészség a honlapján.
A vádirati tényállások lényege szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék – fogalmaz a közlemény.
Fekete-Győr: az ügyészség „vádja nevetséges, szánalmas próbálkozás”
„Politikusként éppúgy, mint állampolgárként vállalom a felelősséget minden tettemért” – írta közösségi oldalán a Momentum elnöke az ügyészség vádemelése kapcsán. Fekete-Győr András azonban hozzátette:
az Orbán-ügyészség hatóság elleni erőszak vádja nevetséges, szánalmas próbálkozás, egyedül Fehéroroszországban nem lenne abszurd”
– írta a poltikus.
„Lila füstölőt ejtettem két rendőrsorfal közé”
Hiszen ahogy Fekete-Győr fogalmazott, „egy játékboltban is kapható lila füstölőt ejtettem két rendőrsorfal közé”. Hozzátette: „soha nem bántottam senkit, és soha nem állt szándékomban ártani a rendőröknek”.
Az ügyészség alábbi videójában látható, a politikus miként „ejtette” a rendőrök közé az említett füstölőt:
A Momentum képviselője szerint mégis jogállam van Magyarországon?
„Hiszek a jogállamban, és hiszek a jog uralmában. Hiszem, hogy ebben az ügyben a magyar bíróság ki fogja mondani, hogy nem követtem el semmilyen törvénybe ütköző cselekedetet” – fogalmazott Facebook-bejegyzése végén Fekete-Győr András. Pedig a Momentum elnöke májusi publicisztikájában még azt írta: „az Orbán-kísérlet visszahozta a pártállamot, a propagandát, és az oroszokat. Moszkva újra diktál és rendel. A mi feladatunk az, hogy polgáraink biztonságára ügyelő jogállamot teremtsünk”.
Fekete-Győr András teljes bejegyzését az ügyészség vádja kapcsán ide kattintva olvashatja.