Vádemelés után: mérlegeli az Állami Számvevőszék elnöke az Integritás Hatóság elnökének elmozdítását

2026. június 09. 15:31

A Biró Ferenc Pál ellen indított vádemelés miatt Windisch László közigazgatási pert indíthat az IH elnöke jogviszonyának megszüntetése érdekében.

2026. június 09. 15:31
null

Megszólalt Bíró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság (IH) elnöke elleni vádemelés ügyében az Állami Számvevőszék is, a szervezet a hvg.hu érdeklődésére azt írta: 

Az Integritás Hatóság elnöke elleni vádemelés az ügyben olyan új körülmény, ami miatt az Állami Számvevőszék elnöke ismételten mérlegeli a kereset benyújtását

Ismert, Bíró Ferenc Pállal szemben hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emeltek vádat, erről a Központi Nyomozó Főügyészség számolt be kedden kiadott közleményében.

A portál felidézte, a jogszabály szerint ugyanis az IH elnökének elmozdítása az ÁSZ elnökének kezében van, 

Windisch László akkor indíthat közigazgatási pert az IH elnöke jogviszonyának megszüntetése érdekében, amennyiben „a kinevezés feltételei már nem állnak fent”.

 Ebben az esetben a Fővárosi Törvényszéknek 30 napon belül kellene döntenie keresetről.

Mint írták, Windisch László eddig nem látta indokoltnak Biró felmentését, tavaly februárban azt mondta, mérlegeli, hogy a gyanúsításoknál a hivatali visszaélések olyan súlyúak-e, ami indokolhat ilyen komoly jogkövetkezményt. Tavaly augusztusban a számvevőszék közölte, az elnöke nem nyújtott be keresetet, de „amennyiben a jövőben újabb, a keresetindítás szempontjából releváns információk merülnek fel, az ÁSZ elnöke újra mérlegeli a keresetindítás lehetőségét”. A vádemelés fényében az ÁSZ most azt közölte, ismételten mérlegelik a helyzetet.

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

 

 

 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsuzsa-963
2026. június 10. 16:42
Bíró Ferenc Pál apja Bíró Viktor villamosmérnök, Bíró Viktor apja Bíró (korábban Rosenfeld majd Rákosi) Ferenc a Rákosi Mátyás Csepeli Vas- és Fémművek vezérigazgqtója. Nem esett messze az alma a fájától.
Válasz erre
1
0
zsuzsa-963
2026. június 10. 15:55
Bíró Ferenc Pálnak nem véletlenül van s*ggigérő homloka és fizimiskája emlékeztet egy buzamezőben álló buzaszálat vizsgáló tömeggyilkosra. Bíró Ferenc Pál nagyapja Bíró Ferenc a Rákosi Mátyás Csepeli Vas- és Fémművek vezérigazgatója volt, és édes öccse Rákosi pajtásnak. A nagypapa kétszer változtatott nevet Rosenfeldről Rákosira, majd Rákosiről Bíróra. Így nem véletlen a hasonlóság a nagypapa báttyával.
Válasz erre
2
0
kbs-real
2026. június 09. 16:26
És akkor van pofája hozzá, hogy ő rágalmazzon másokat!
Válasz erre
7
0
google-2
2026. június 09. 16:23
Minél hamarabb eresszék szélnek ezt a rossz arcú Bírót, az Unió majd segít rajta is, európai képviselőt csinál belőle: így szokott a gonosztevőkkel eljárni: lásd Salist, Magyart, de maga Ursula is nyakig sáros!
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!