Feljelentést tettek a Fidesz szervereinek lefoglalása miatt

2026. július 23. 12:05

Feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen Tényi István azt követően, hogy az NKA-ügyben a hatóság lefoglalta a Fidesz szervereit. Tényi azért fordult a főügyszséghez, mert Orbán Viktor szerint politikai megrendelésre történt a lefoglalás. Az ismert feljelentő úgy véli, ha valóban ez történt, akkor fennáll a hivatali visszaélés gyanúja.

2026. július 23. 12:05
null

Hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) Tényi István azután, hogy az NKA-üggyel összefüggésben a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden lefoglalta a Fidesz szervereit – írta a Magyar Nemzet. 

Orbán koncepciós eljárásról beszélt

Tényi feljelentésében Orbán Viktor volt miniszterelnök kijelentését idézte. A Fidesz elnöke szerdán tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az NKA-ügyet egy koncepciós eljárásnak tartja. Szerinte nyilvánvaló, hogy az NKA döntéseiben résztvevő emberek semmi rosszat nem tettek: a magyar kultúra rendelkezésére bocsátották azt az összeget, amit a kormány a számukra megszavazott – tette hozzá. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Hogy ők miért lettek mégis áldozatok? Ez az ürügy arra, hogy elvigyék a Fidesznek a szervereit. Tegnap olyasmi történt, ami sehol a nyugati világban nem fordulhat elő, és az elmúlt 36 évben soha nem történt meg Magyarországon. Nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását. Elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartás-befizetését. Elvitte a levelezésünket. Ilyen csak súlyos diktatúrákban szokott előfordulni

– mutatott rá Orbán Viktor, aki szerint ez azért történik, hogy a Fideszt, amely politikailag még ezt a súlyos vereséget is jól láthatóan túlélte és erősödőfélben van, most jogilag ellehetetlenítsék.Tényi István szerint, ha ez a hatósági intézkedés valóban ezért történt, akkor felvetődik a hivatali visszaélés gyanúja az ügyészi vezetőkkel szemben. A hatóság szerint ugyanakkor az NKA-ügyben törvényesen járnak el. 

Az NKA-ügy

Mint ismert, a főügyészség június 25-én közölte, hogy a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az NKA-ügyben. A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a kompetenciáját meghaladó mértékben, a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött, amellyel ekkora összegű vagyoni hátrányt okozott. 

A pénzügyi nyomozók a pályázati kérelmek elbírálása kapcsán eljáró hat embert őrizetbe vették, és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság később elrendelte a letartóztatásukat.  Szerdán egy újabb gyanúsítottat is kihallgattak, így az ügynek már hét érintettje van, köztük Bús Balázs, korábbi fideszes óbudai polgármester. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a közelmúltban átvette a nyomozást a NAV-tól. 

Nyitókép: Illyés Tibor/MTI

 

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brokenwoodi4
2026. július 23. 15:39 Szerkesztve
Lófaszt, bejelentést kaptak kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélésekről a címen. Így kezdődött a Gundalf ügy, ha jól emléxem 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🦙🦙🦙🦙🦙🦙🦙🦙🦙🦙🦙🦙🦙
Válasz erre
0
3
mostar2222
2026. július 23. 15:10
Leírták világosan, hogy a az NKA-üggyel összefüggésben. Tényi meg ov nem értik a nyelvet? Hogy az utóbbi hogy próbálja félremagyarázni a történetet, azon a bíróság jókat derül majd.
Válasz erre
3
4
Canadian
2026. július 23. 14:59
Csak hogy tudjuk, Magyarországra mi vár... Emlékeztek még Daniel Ortegára? Nicaragua kommunista vezetője volt. Amikor bukott a SzU, bukott Ortega is. Aztán visszaválasztották és elkezdte építeni az új-kommunizmust, mint ahogy történik a nyugati országokban, és most már Magyarországon is. Ortega a feleségével együtt kormányoz, Ceausescu módra. 20 éve van "demokratikusan" hatalmon. Tegnap Ortega kijelentette, hogy nem lesz több választás, ő és az asszony maradnak hatalmon életük végéig. Utánuk meg majd a gyerek örökli. A hír megjelent az újságokban. Nincs felhördülés, a nyugati "demokratikus" (sic) országok nem követelik a demokrácia visszaállítását. Csak figyelik, hogy Nicaraguában hogy sikerül ezt megoldani, lesz-e tüntetés, felkelés, stb. Ha nem, akkor szabad a gazda, be lehet vezetni nyugaton is, de előbb ki kell egy kisebb európai országban próbálni. Ez majdnem biztosan Magyarország lesz.
Válasz erre
1
1
Matek_
2026. július 23. 14:52
A demokrácia a ókori sötétségből ered és ókori sötétséget TEREMT. Az ókori görög demokrácia sötétsége rontja a levegőt jelenleg is. Jelenleg is ugyanolyan sötétség van mint az ókorban, a demokráciára jellemző ókori "DEMOKRATIKUS" DIKTATÚRA, szabadosság, közönséges trágárság, veszekedések az anyagiak birtoklásáért. A Tisza Párt bosszúhadjárata is ókori sötétséget áraszt magából.
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!