Hasonló helyzetben volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vatta, ahol Vas Béla hasonló körülmények között nyert tavaly, mint Csorbai. Vas Béla idén már rajthoz sem állt a vattai időközi választáson.
A Választás.hu naptárából emellett kiderül, hogy Karcag is új vezetőséget választ ma Dobos László helyi Fidesz-KDNP-s polgármester halála miatt. A városban összesen két jelölt indul, Szepesi Tibor, a Fidesz-KDNP és Nagy József a Magyar Munkáspárt színeiben.
61 kilométerre Karcagtól is választanak ma Kengyel településén, ahol Nagy Szilárd polgármestertől megvonta a bizalmat a tesület. Nagy Szilárd mellett, aki vissza szeretne térni a hivatalba ringbe száll Buzás Róbert, Gál József és Kovács Miklós is. Lemondott februárban Beregdaróc polgármestere is, ahol most hárman csapnak össze Tánczos László, Juhász Zoltán és Veress Oszkár személyeiben.