Ha összefogunk, megint sikerülni fog

2020. szeptember 25. 8:22

Szentkirályi Alexandra
Facebook
Az egészségügyi védekezés zajlik, és közben az országot sem kell leállítanunk.

„Ha összefogunk, megint sikerülni fog – erről beszéltem ma reggel a Kossuth Rádióban a járvány második hulláma kapcsán.

Fel tudtunk készülni

A koronavírus-járvány elleni védekezés most nagyon más, mint tavasszal. Az első hullámot meg tudtuk nyerni, világszinten a legjobban védekező 25 ország között voltunk. Közösen értük ezt el az emberekkel. Az elmúlt időszakban elvégeztünk egy fontos munkát: fel tudtunk készülni arra, hogy jön a második hullám. 

Mindannyian aggódunk, akár a családunk egészségéért, akár a gazdaság miatt. De a kormány közel 2 millió ember véleményére alapozva – egy nemzeti konzultáció után – hoz döntéseket: az egészségügyi védekezés zajlik, közben az országot sem kell leállítanunk. 

Senki sem marad ellátatlanul

Nem újdonság, hogy rágalmak jelennek meg a sajtóban. Emlékezzünk csak vissza: tavasszal álmentősök megszólalása borzolta a kedélyeket a sajtóban, most pedig szintén a baloldali média terjeszti, hogy nincs elég lélegeztetőgép. Arra kérem a baloldalt, hogy ha már nem is segíti, legalább ne hátráltassa a védekezést! Van elegendő eszközünk, van elegendő orvosunk, minden beteget el fognak látni.

Ingyenesen rendelkezésre áll a teszt

Az eddig elvégzett több mint 650 ezer PCR teszt túlnyomó többsége állami finanszírozással történt eddig is. Most is ingyenes, ha azt elrendeli az orvos, a kórház vagy a hatóság. A DK egy ál-népszavazási kezdeményezéssel követel ingyenes tesztelést. A fizetős tesztet jellemzően azok kérik, akik külföldről térnek haza és karanténba kell vonulniuk. De ezt is hatósági árassá tettük, hogy ne lehessen nyerészkedni rajta.

Egyszer már sikerült

A hitelmoratórium részletszabályainak megalkotása folyamatban van. További fél évre segítséget fognak kapni a gyermeket nevelő családok, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak, valamint a vállalkozások is bizonyos szempontok mentén. Mi egyszer egy hasonlóan rossz gazdasági helyzetből már kivezettük az országot: 2010-ben rendkívül rossz helyzetű országot vett át a kormány, a baloldal akkor megszorításokkal válaszolt: volt nyugdíj-elvonás, adóemelés és még az IMF-et is behívták. Mi akkor is kikértük az emberek véleményét egy nemzeti konzultációban. Most is lesznek további döntések: a gazdaságvédelmi operatív törzs már dolgozik ezeken.

Magyarország álláspontja a migrációt illetően változatlan

Az Európai Bizottság migrációs megközelítése alapvetően nem változott: az új javaslatban is van kvóta, csak kicsit átnevezve. Ők azon dolgoznak, hogyan kezeljük a migrációt, mi pedig azon, hogy ne kezeljük, hanem állítsuk meg az EU határain kívül. Nagyon határozott a lengyel és magyar álláspont: mi elutasítjuk a kevert kultúrájú Európát.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A hét vicce:

.....Kijelentjük, hogy Magyarországon a jogállami elvek a korrupció elleni küzdelemben is megfelelően érvényesülnek és az általunk vezetett szervezetek elkötelezettek a korrupció elleni együttműködésben. Ennek érdekében a 2020-2022. közötti időszakra szóló középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia célkitűzéseinek figyelembevételével járnak el.



KÖZÖS NYILATKOZAT


JOINT DECLARATION

A közös nyilatkozatot tették:

Dr. Pintér Sándor, belügyminiszter

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke

Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész

Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke

Dr. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke



Budapest, 2020. szeptember 23

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés