ITM: Már több embernek van munkája, mint év elején

2020. szeptember 25. 10:05
A foglalkoztatottak száma augusztusban ismét 4,5 millióra emelkedett, így a munkába állók száma már meghaladta a 2020 eleji értéket.

„A gazdaságvédelmi intézkedések együttes hatásának köszönhetően a júniusi mélyponthoz képest 53 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma szeptemberre” – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca pénteki közleményében.

A foglalkoztatottak száma augusztusban ismét 4,5 millióra emelkedett, így a munkába állók száma már meghaladta a 2020 eleji értéket. „A kormány a továbbiakban is a munkahelyek tartós megőrzésén és a gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseken dolgozik, ehhez Magyarországnak működnie kell” – mondta Bodó Sándor.     

Az ITM pénteki közleménye hivatkozik a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira, amelyek azt mutatják, hogy a regisztrált álláskeresők száma szeptemberre 323 ezerre csökkent. A három hónapja töretlen mérséklődés a munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő programok érdemi hatásának tudható be. „A foglalkoztatottak száma is folyamatosan nő a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatközlése szerint. Augusztusban már a 4,5 milliót is felülmúló érték egyre jobban közelít a tavaly nyáron elért csúcshoz” – írta az ITM.    

Az elmúlt évtizedben uniós összehasonlításban is kimagasló mértékben bővült a foglalkoztatás:

2019 végéig a munkanélküliségi ráta 11,2 százalékról 3,4 százalékra szorult vissza, a 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátája pedig a 60 százalék alatti szintről 75 százalék fölé emelkedett.   

Az EU tagállamaiban azonos időtávon alig több mint 5 százalékponttal nőtt a foglalkoztatási ráta, Magyarország tehát lényegében ledolgozta az egy évtizede még tetemes hátrányát az uniós átlaghoz képest – hangsúlyozta az ITM.  „A járvány miatt a már elért eredményeket is részben újra kell építenünk. Így rövid távon az a cél, hogy legalább annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyit a vírus tönkretesz. A különböző beruházási és bértámogatásokkal közel egymillió magyar részesülhetett valamilyen munkaerőpiaci vagy képzési segítségben. Az elmúlt hónapok adatai alapján egyértelműen látható, hogy a munkaerőpiacon végbement kedvező fordulat nem átmeneti jelenség, hanem időtálló fejlemény” – fogalmazott Bodó Sándor a közleményben.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szegény apám mindig azt mondta, hogy "kis hazugság, nagy hazugság, statisztika"...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés