A hatalomért mindenre képesek? – A DK válaszol!

2020. szeptember 21. 19:23
A Riporter Arató Gergely képviselőt kérdezte.

„A hatalomért mindenre képesek akkor ezek szerint?” – kérdezte Bohár Dániel Arató Gergely képviselőt, a DK politikusát a judapestező Bíró László támogatásával kapcsolatban.

A parlamenti képviselő azt válaszolta: „Nem, egyáltalán nem vagyunk képesek mindenre a hatalomért”. A műsorvezető azon feltevésére, hogy amennyiben az embernek vannak elvei, és jóérzésű emberként elutasítja az antiszemita kijelentéseket, akkor nem tudna egy ilyen embert támogatni, Arató Gergely azt a választ adta:

„Értem az ön álláspontját. Mi azt gondoljuk, hogy Bíró László a mi közös jelöltünk, és őt támogatjuk ebben a körzetben” – fogalmazott a DK-s politikus, majd elsétált.

A judapestező Bíró ellen Koncz Zsófia indul
Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás Bíró Lászlót indítja jelöltként. Ahogy arról beszámoltunk, Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte.

A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.

Címlapkép: Facebook 

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tehát az ördög oreganyjaval is. Bárki legyen is az.
Az igazság az, hogy abban a körzetben egyik ellenzéki pártnak sem volt normálisan vállalható jelöltje, ezért beálltak egy vállalhatatlan mögé. Nekik még ilyen sincs.
Hajrá Zsófia!

Ez maga a definíciója az elvtelen hataloméhségnek, LOL.

Mitől olyan ideges az ellenzék? Ez is végig ordibálta az egész beszédét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés