Az Orbán-rezsim alatt brutális infláció sújtja Magyarországot

2020. szeptember 21. 12:32

Demokratikus Koalíció
MTI-OS
Még a román minimálbér is elhúzott mellettünk.

„A román minimálbér rendesen elhúzott a magyar mellett idén a második félévben. A románoknál már 460,77 euró, míg Magyarországon 451,51 euró a bruttó minimálbér összege. Mindez a brutális magyarországi inflációnak köszönhető, hiszen a minimálbér összegéhez egyik országban sem nyúltak idén, sőt, év elején még Magyarország vezetett.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-rezsim tehetetlen gazdaságpolitikájának és alkalmatlan válságkezelésének köszönhető, hogy ilyen brutális infláció sújtja Magyarországot, hogy még a román minimálbér is magasabb, mint a mienk. Az elmúlt tíz év Fidesz-kormányzásának köszönhetően Magyarország Európa sereghajtója lett minden szempontból. Mi, európai magyarok többször felhívtuk már a figyelmet, hogy a borzalmas mutatókra az egyetlen megoldás az euró bevezetése lenne, ám Orbánéknak ez nyilvánvalóan nem áll érdekében, ahogy az sem, hogy kivezessék az országot a válságból. Ez a következő kormány feladata lesz, a 2022-es választás, a Fidesz-kormány leváltása után.

dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, az EP Gazdasági Bizottságának tagja”

Összesen 116 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető aldroidja"

Bezzegrománia becsípődésük van.
Súlyos.

Honnan veszi a számokat?
A bruttó bér hogy függ össze az inflációval?

Infláció
2004 6,8 %
2005 3,6 %
2006 3,9
2007 8 %
2008 6,1
2009 4,2
..............
2020 1-8 hónap 3,9

Gyurcsány szerint 2004-2007 közötti időszakban mindenki bennünket irigyelt mert nagy volt a jólét.
Ugye ezt bizonyítják az inflációs adatok? Netán mégse ezt bizonyítják?
Akkor milyen kormányzás volt 2004-2008 között amikor a DK elnöke és társai a DK-ban kormányoztak?

Vajon holland magyar volna? Vagy luxemburgi magyar?
Vagy valami más?
Biztos újszékely.

Amúgy tényleg elképesztő a nyelvlopás, valahogy nekem azért valójában nem vicces.

A DK ugyanis azt sugallja, hogy a magyar egy bunkó, nem európai, bezzeg ők, isten kiválasztott népe európai.

Hogy miért magyar, azt nem tudom, még nem hallottam tőlük.

Válaszok:
DrPepper | 2020. szeptember 22. 5:41

Vajon miből lehet ennek a Molnárnak doktori címe? A FLETÓVAL ÍRT KÖZÖS SZAKDOLGOZATOT?

Ha már Románia

,,2020. április elsején 6,34 millió munkaszerződést jegyeztek Romániában, ezek között jelentős számú a meghatározott időre szóló - derül ki a Társadalmi Figyelő Friedrich-Ebert-Stiftung Románia projektjéből. A projekt adatai szerint a munkaszerződések 42 százaléka minimálbért vagy annál kisebb fizetést biztosított a munkavállalónak. A magánszférában ez az arány nagyobb: 47 százalék. A munkaszerződések nagyon kevés, mindössze 13 százaléka érte el a bruttó átlagbért, amely februárban 5.243 lej volt. - a Maszol.ro portálról,,
https://www.maszol.ro/index.ph..

Ennek figyelembevételével az összehasonlítást nem a minimálbérekhez, hanem az átlagbérekhez kellene hasonlítani.

Az inflációt több tényező befolyásolja.
A fogyasztói árakra a kormánynak kevés befolyása van. Amit megtehet, hogy csökkenti az adókat. Jól láttuk, hogy amennyiben ez történik a kereskedelem rövid időn belül ezt ,,lenyeli,,.

Közvetve negatív irányban azonban hatást tud gyakorolni, ha lehetővé teszi a mesterségesen ösztönzi a keresletet. Ez történt 2004-ben amikor a Gyurcsány kormány engedélyezte a devizalapú elszámolási hiteleket. A 2004 évi 6,8 %-os inflációs rátában ez is benne van.
Végül is ez vezetett Magyarországon a válsághoz, mivel a költségvetés devizában, a vállalkozások és a lakosság devizalapú elszámolású hitelben adósodott el. A Gyurcsány kormány az IMF-hez küldött szándéknyilatkozatban ígéretét tett a devizahitelesek hiteleinek a forintosítására és bár a forrás rendelkezésükre állt mégsem tették meg.

Igazad van. Ezen sokat kell dolgozni.

Engem is dühít, mert nekem inkább mucsainak tűnnek. Amúgy Isten kiválasztott népe nem európai.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés