Alföldi Róbert őrködik pénteken az SZFE épületénél

2020. szeptember 18. 16:28
Őrséget állt már például Hernádi Judit, Stohl András, Szinetár Dóra, Grecsó Krisztián, és Mucsi Zoltán is többek között – írta meg az Index.hu.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiája elleni küzdelem részeként a hallgatók, az egyetem lemondott vezetősége, és a kulturális élet művészei közül mindig őrséget áll(nak) valaki(k) az egyetem bejárata feletti magaslaton. Így fejezik ki, hogy az SZFE-vel vannak, és a hallgatók pedig azt: nem engednek követeléseikből. Az SZFE Facebook-oldalán osztotta meg, hogy kik sorakoznak ma a Vas utcában, így derült ki, hogy délután négytől például Alföldi Róbert áll őrséget az SZFE magaslatán.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szeptember 1-jétől a korábbi állami felügyeletet alapítványi ellenőrzés váltja fel, a kuratórium élére Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját nevezték ki. A hallgatók az SZFE függetlenségét féltik az új vezetéstől, ezért tüntetést szerveztek, élőláncot alkotva juttatták el követeléseiket az Országházhoz. Hetekkel ezelőtt az egyetem épületét is elfoglalták, a színházi élet neves képviselői, és a hallgatók felváltva őrzik – írja az Index.hu.

Fotó: Alföldi Róbert rendező a budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor bejárásán tartott sajtótájékoztatón 2019. október 30-án. MTI/Balogh Zoltán

Összesen 144 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerencsétlen. Egy csinoska bnőm udvarolt ennek, de hiába..

Igen, a Színművészeti Egyetem kommunikációs vezetője, hivatalos színművészetis e-mail címéről szervezett egy négynapos szabadegyetemet. (Tapintatból kihúztuk a személyes adatait, de ha a Színművészeti lemondott, de még ott maradt vezetői igénylik, esetleg letagadják, nagyon szívesen közzétesszük.) Egyetemfoglalásról, blokádról, a képviseleti demokrácia haláláról értekeztek. Veszprémi Judit mindezt a Színművészeti területére szervezte.
Megkérdezzük természetesen Upor Lászlót, az azóta lemondott (de még mindig maradt) rektorhelyettest: továbbra is azt állítja, hogy a hallgatók egyedül szervezték a barikádot?
Mint ismert: Gyurcsány Ferenc augusztus elsején vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát - aznap, hogy nyilvánosságra került, ő a kuratórium elnöke. Négy nappal később a Színművészeti már tábort szervez, ahol egy zágrábi egyetemfoglalás tanulságait elemzik.
Két fellépő különösen érdekes egyébként.
Az egyik persze Gulyás Márton, ő rondította össze a Sándor Palotát és az ÁSZ épületét, ő zavarta meg bekiabálásaival korábban Markó Iván táncpremierjét (majd zavarta ki a színházból a nagy koreográfus). Kálmán Olga állandó beszélgetőpartnere volt különféle propagandaműsorokban, Schilling Árpáddal együtt szervezték a Krétakört, és közismerten Soros-alapítványokból jut pénzhez.

https://www.origo.hu/itthon/20..
Hogyan kell elfoglalni egy egyetemet, hogyan kell blokádot csinálni, erről szervezett négynapos tábort a Színművészeti a saját campusán a hallgatóknak - egy hónappal a blokád előtt

Semelyik nem véd senkitől semmit. Ez egy demonstráció, egyfajta hűségeskü.

Ha férfiak lépnének be, akkor Alföldi-őr kijelenti: csak a testemen keresztül!...

Ok, itt a második hullám, de a kormány mikor ébred már fel, nem unjnák, hogy teljesen nevetségessé válnak?

Muzulmánok mikor állnak őrséget?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés