Tilos lesz elektromos rollert bérelni és parkoltatni az I. kerületben

2020. szeptember 16. 13:29
A „rollerlerakattá” vált Donáti utcai buszmegálló volt az utolsó csepp a kerületi vezetés poharában – írta az egyik kerületi képviselő.

A V. Naszályi Márta által vezetett I. kerültben szinte betiltják az elektromos rollereket. A várhatóan az ősz folyamán életbelépő rendelet szerint tilos lesz elektromos rollert bérelni és parkoltatni az I. kerületben – derült ki Varga Dániel I. kerületi képviselő Facebook-posztjából. „A sokszor eldőlt, vagy bokorba hajigált rollerek rossz fényben tüntetik fel kerületünket, továbbá a járdán szanaszét hagyott eszközök rendkívül balesetveszélyesek és bosszantók” – így magyarázta az elektromos kétkerekűek bérlésének és parkoltatásának kerületi tiltását Varga Dániel.

Varga azt írja: az év elején rengeteg lakossági megkeresés hatására vitte az ügyet a Városfejlesztési Bizottság elé, ahol első körben úgy döntöttek, hogy a későbbi szabályozás céljából megvizsgálják a hazai és nemzetközi példákat. Azért döntöttek most mégis a tiltás mellett, mert „egy héttel ezelőtt a rollerkérdés újabb állomáshoz érkezett, amikor a piacvezető rollerkölcsönző cég több tucat eszközt helyezett ki a kerület forgalmasabb pontjaira. Például a 16-os busz Donáti utcai megállójába, ami a múlt héten valóságos rollerlerakattá vált. A mellékelt fotókon a mai helyzet látható, itt már szellősebben, de még mindig szép számban vannak a járművek” – írja Varga. 

(Kép forrása: Budavári Önkormányzat Facebook-oldala)

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés