Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

Szerintük külön kart kellene létrehozni az SZFE felsőbb évfolyamai számára.
Kössenek kompromisszumot az érintettek a Színház- és Filmművészeti Főiskola (SZFE) ügyében – javasolta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az országgyűlés jobbikos alelnöke. Arról beszélt, úgy lehetne rendezni a mostanra kialakult, „már-már törvényen kívüli” állapotot, hogy a külön kart hoznak létre az SZFE felsőbb éves hallgatói számára, ahol azok a korábban meghatározott tanmenet szerint szerezhetnek diplomát.
Az ellenzéki politikus jelezte: ez a megoldás egy hároméves átmeneti időszakot feltételez, amelynek végére kialakulhat egy konszenzus a korábbi és az új vezetés módszerei, kultúrpolitika elképzelései között, ahogy az is kiderülhet, van-e igény külön karokra az intézményben. Brenner Koloman jelezte: a parlament alelnökeként felajánlja közvetítését az egyetem hallgatói, oktatói és új vezetése számára.

(MTI)
