Iohannis visszaküldte a román parlamentnek a Trianon-törvényt

2020. szeptember 15. 15:32
Az elnök úgy érvelt, a jogszabályt számos szakértő és civil szervezet bírálta, ezért széles körű konzultációt kellene folytatni a június 4-i évforduló ünnepnappá nyilvánításáról.

Korábban az elnök az alkotmánybíróságon is megtámadta a jogszabályt, de a taláros testület július közepén elutasította az elnök óvását. Iohannis akkor arra hivatkozott, hogy a jogszabály sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást, illetve inkább politikai nyilatkozat, mintsem egy jogokat és kötelezettségeket meghatározó jogszabály.

Rominiának nyitottnak kell lennie a párbeszédre

Az elnök a parlamenthez intézett mostani kérésében úgy érvelt, hogy a jogszabályt számos szakértő és civil szervezet bírálta, ezért széles körű konzultációt kellene folytatni a június 4-i évforduló ünnepnappá nyilvánításáról. Iohannis szerint a bírálatok azt mutatják, hogy a jogszabály nem egy autentikus és tartalmas nyilvános vita eredményeként született, ezért arra kérte a parlamentet, kezdje elölről a jogalkotási folyamatot történészek, kutatók, akadémikusok, oktatási intézmények és a civil szféra képviselőinek bevonásával.

Az elnök szerint Romániának EU-tagállamként és az európai elvek és értékek iránt elkötelezett országként nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie az olyan témákat, amelyek megosztottságot idézhetnek elő a társadalomban, és ebben nagyfokú felelősségük van az állami intézményeknek.

A törvény értelmében június 4-én kitűznék a román zászlót 

A román képviselőház május 13-án fogadta el nagy többséggel – 21 ellenszavazattal és 25 tartózkodással – a Titus Corlatean szociáldemokrata honatya által beterjesztett törvényt. A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én – az első világháborút lezáró, Magyarországot területe kétharmadától megfosztó békeszerződés évfordulóján – kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

A törvény felhatalmazza az állami és helyi hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

(MTI)

Címlapkép: Facebook

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egyetlen állam a kontinensen, amely háborús aggressziót ünnepel. Csak gondoljatok bele, milyen visszhangja lenne, ha a németek az Anschlusst akarnák ünnepelni.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. szeptember 15. 19:15

Ja, nem elfoglalták, hanem visszafoglalták. Ízlelgessük a kettő közötti különbséget.

Ebből jól már nem jöhetnek ki a rumaniaiak...

Elsőre is láttam, hogy azt írtad. Csakhogy a románok nem foglaltak vissza semmit. Ők elfoglaltak.

Én drukkolok annak, hogy Trianont ünnepeljék: egyrészt nekik tényleg ünnep, másrészt gondolkodó románok (ok, vicceltem) előbb-utóbb fölteszik a kérdést, hogy akkor mi is történt december 1-én...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés