Lakoma

2020. szeptember 10.

Deli Gergely

Akkoriban éppen kilábalófélben voltunk a vírus első hullámából, így meg lehetett kockáztatni, hogy együtt ünnepeljünk. Egy állam- és jogelmélettel foglalkozó kolléga hatvanötödik születésnapjára gyűltünk össze, egészségünk védelme érdekében a szabad levegőn, a Rába partján, egy kellemes, magyaros étterem árnyas teraszán.

A jubiláns tiszteletére a szervező igazi kis konferenciát rögtönzött. Az előadásokra a fogások között került sor. Ahogy ott ültem, arra gondoltam, hogy Szókratész és társai jól tudták, milyen körülmények között érdemes az igazán komoly beszélgetésekre sort keríteni. Ha rajtam múlna, szakmai konferen­ciákat csak lakoma keretében lehetne rendezni. Csak semmi online virtualitás. Az alkalomhoz illően a szeretetről beszéltem, pontosabban a szeretet erejéről. Mi a viszony a szeretet ereje és a törvény ereje között? Ez a probléma a mostani pandémia idején különösen aktuális, mert a járványügyi rendelkezések mögött egyaránt ott van, vagy legalábbis ott kellene lennie a törvény és az embertársaink iránt érzett szeretet erejének. 

A szeretetben több furcsaság van. Az egyik, hogy akarhatjuk azt, hogy szeressünk. Különben nem sok értelme lenne a „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” parancsnak. Éppen akarhatósága miatt különbözik a szeretet a szerelemtől: azt nem lehet akarni, hogy szerelmesek legyünk. Ezért nagy ajándék a szerelem, és ezért van az is, hogy a szeretet sokkal, de sokkal fontosabb.

A szeretet másik nagy furcsasága az elsőből származik. A szeretetparancs értelmében a szeretetet akarni kell, azonban ez a parancs megsemmisíti önmagát. Ha ugyanis teljesítjük a parancsot, és szeretünk, akkor már nem mondhatjuk azt, hogy parancs alapján szeretünk, mert az ellentétes lenne a szeretettel. 

A szeretet harmadik furcsasága, hogy rendkívüli fontossága ellenére a magyar nyelvben nagyon értéktelen dolgok kifejezésére is használjuk. Amikor azt mondom, hogy szeretem az eperfagyit (hú, de finom), akkor mindenki érti, mire gondolok, és senkinek sem jut eszébe, hogy ez a fajta szeretet bármilyen módon hasonlítana ahhoz a szeretethez, amit az édesanyám, vagy amit a feleségem iránt érzek. 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés