2020-ban a harmincas évekkel előhozakodni súlyos aránytévesztés.
„Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. Gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő” – nyilatkozta valahol Vidnyánszky Attila.
„Nem gondoljuk, hogy Vidnyánszky Attilának e szavai antiszemita tartalmúak lennének. Valószínűleg csak nem jutott eszébe a vita hevében, hogy nemzetietlenséggel, a kereszténység iránti ellenségességgel a harmincas években a magyarul érző és gondolkodó zsidó értelmiséget vádolták” – írta válaszul tizenegy „keresztény értelmiségi” professzor (nem a színházi világból), akik Karsai barátai, akiről megjegyzik, hogy amúgy zsidó származású.
Írtak még sok mást is, de én ennél a mondatnál ragadnék le egy kicsit most.
Ha ugyanis volt pozitív fejleménye az előző tíz-tizenöt évnek a magyar közbeszédben, akkor az többek közt az volt, hogy
pro és kontra egyaránt. Az új generációk már nem fogékonyak erre az egész kérdéskörre, s ha szóba kerül, csak néznek boci szemekkel, hogy ez miért is érdekes.
Persze a középkorú és idősebb generációknál ez nem feltétlen igaz. Mindenesetre a tizenegy levélíró megjegyzi, hogy Karsai és Vidnyánszky vitája régóta tart. Ezek szerint viszont az is világos a számukra, hogy Vidnyánszky nem zsidózott, mikor a fent idézett kijelentést tette.
Ami viszont számomra a legfurább, hogy Vidnyánszky kijelentéseiről nekik automatikusan a harmincas évek jutnak eszükbe. Pedig 2020-at írunk, a harmincas évek 80-90 éve voltak. Vajon az aláíróknak még 2120-ban is a huszadik század harmincas évei jutnának eszükbe, ha egy közszereplő egy másikra azt mondaná, hogy nem érti a nemzet és a nemzeti érzés mibenlétét?
Pláne, hogy a harmincas évek után másfél évtizeddel kialakult egy négy évtizedig tartó kommunista diktatúra Magyarországon.
többek közt az SZFE körüli csatározások és az egész kultúrharc egyik fontos gyökere a kommunizmus és a nemzeti-keresztény gondolat akkori üldözése.
A baloldal mind a kommunizmus alatt, mind utána előszeretettel nyilvánította az általa nem kedvelt gondolatvilágot könnyen és megfontolás nélkül fasisztának, nácinak, és jutott, jut ma is eszébe róla a „harmincas évek”.
Így azonban talán érthető, hogy egy jobboldalinak meg a fasisztázás és a harmincas évek emlegetése kapcsán az ötvenes évek jut eszébe, esetleg hirtelen elkezdi osztogatni a kommunista jelzőt.
2020-ban a harmincas évekkel előhozakodni súlyos aránytévesztés és megbélyegzés. Kábé olyan, mint amikor Sándor Erzsi minősíti az egész, belterjes fővárosi művészvilágon kívül eső univerzumot potenciálisan antiszemitának.
A zsidózást teljes joggal ítéljük el, de egy világnézeti-szakmai vitát erre a vonalra terelni manipuláció és a párbeszéd ellehetetlenítése. Egyfajta bunkósbot.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A „szeretetország” vezérei különleges hadműveletet terveztek a szeretet ünnepére.
Daniel Craig visszatért a lassan már ikonikusnak nevezhető nyomozó karakteréhez, és ha a világot nem is váltja meg, hellyel-közzel betartja, amit ígér. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember korrekt krimi lett, de bosszantó, hogy nem játssza ki ügyesebben a lapjait.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
A hatóságok szerint a hanuka ünnepségen elkövetett gyilkosságok mögött az Iszlám Állam ideológiája áll, és a fegyveresek novemberben a Fülöp-szigetek déli részére utaztak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Ömlik a pénz a magyar családokhoz. Ígéretek helyett valóság.
Az amerikai alelnök egy rövid ideig visszatért eredeti foglalkozásához.
