Bemutatták a Fradi Kamiont

2020. augusztus 14. 12:23
A jármű belsejében egy minikiállítás és szurkolói bolt is helyet kapott.

Bemutatták a Fradi Kamiont, amely pénteken el is indul balatoni kitelepülésekre. „Még közelebb szeretnénk kerülni a szurkolókhoz, akiknek biztosan sok örömet fog szerezni ez az egyedülálló kamion” – mondta a bemutató ünnepségen Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke. A sportvezető elárulta, a hazai mérkőzések idejére még keresik a kamion állandó helyét, de erre augusztus 31-ig mindenképpen várni kell, addig ugyanis a Balatonon kezdi meg az országjárást. Előbb Siófokon, majd Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Balatonalmádiban lesz látható.

A 20 méter hosszú, 2,5 méter széles, 4,5 méter magas kamion vezető fülkéjén a „Fradi” felirat mellett egy sas, míg a vontatmányon a címer, a támogató Groupama és az egyesület 1899-es alapítási éve látható. A belsejében egy minikiállítást lehet megtekinteni olyan ereklyékkel, mint a futballbajnoki címért járó serleg, vagy éppen az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang korcsolyája. Emellett egy szurkolói bolt is üzemel majd benne. Az eseményen kiderült, a belső kialakításhoz egy tonna faanyagot, 200 méter acél zártszelvényt, több száz méter vezetéket és 3500 csavart használtak fel. Az impozáns külső és belső megjelenést 600 négyzetméternyi fóliával biztosították.

(MTI)

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lélegeztetőgép is van benne?

A két Liu fiúkorcsolyája, amikkel MTK-színekben lettek olimpiai bajnokok, most a Fradi-buszban.
Más: miért nem ukrán színeket festettek a buszra?
Több az ukrán, mint a magyar, a Fradi tehát egy ukrán klub inkább, mint magyar.
Ez a nyomulás porba fingóversenytől női vízilabdán, atlétikán estébéken keresztül gyomorforgató.
Ráadásul, olyan, hogy Fradi, sehol nem szerepel semmiféle sportág eredménylapjain.
Ezt ajánlom a közrádió és köztévé riportereinek, kitüntetetten az egyébként kiváló Novotny Zoltán figyelmébe.
Amikor helyszíni közvetítésben fradizik, azzal minden fradizással arcul köpi a teljes magyar sporttársadalmat, a Ferencvárosi TC-n kívül.

Válaszok:
DrPepper | 2020. augusztus 15. 8:42

Hiába vergődsz, csak a saját anyádat gányolod.
Ismerlek benneteket, a 60-as években, a hokimeccsek után, a Kisstadion mögötti buszpályaudvarról, milyen aljadékok vannak közöttetek.

Menő. A Bayernnek is van ilyen. Mint az NSO-n olvasom, vidéki szurkolók számára is lehetőséget teremt a Fradi kártya kiváltására, a kiállítást mindig az adott eseményhez és sportághoz igazítják több ezer relikvia közül válogatva, úgyhogy a korcsolyán nem érdemes "lovagolni".

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. augusztus 15. 8:48

Olyan, hogy Fradi, sehol nincs bejegyezve a versenysportban.
Ezt ti nyugodtan használjátok, de amikor a közrádióban, a köztévében a riporter fradizik, az olyan, mint amikor lenyomják a játékosok torkán, hogy le kell térdelniük, mert meghalt egy drogos bűnöző...

Meg tudod mondani, milyen feltételek vonatkoznak egy kamionra?

A játékosoknak szükségük lehet lélegeztetőgépre, hiszen úgy kihajtják magukat....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés