Friderikusz Sándor: Perlek és nyerni fogok

2020. augusztus 13. 13:03
A műsorvezető a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében az utóbbi időszakban róla megjelent cikkekre reagált.

Friderikusz Sándor tudatta: eszébe sem jutott New Yorkba költözni, és New York-i lakása sincs. „Hetek-hónapok óta velem foglalkozik a bulvársajtó. A kiváltó okát nem ismerem, ha csak az nem lehet, hogy könyvtáram körülbelül harmadát (és közel sem a teljes könyvgyűjteményemet, ahogy egyes lapok állítják!), azaz 4 ezer kötetet a szülővárosomnak,  pontosabban a nyíregyházi könyvtárnak ajándékoztam, éppen úgy, ahogy feleslegessé váló ruháimat és sok egyéb tárgyamat is úgy hat-nyolcévente azoknak adományozom, akiknek nagyobb szüksége van rájuk, mint nekem. Egy ilyen jellegű adományozás azonban a magyar bulvársajtónak nem arra alkalom, hogy a jót mozgósítsa az emberekben, azaz mondjuk arra biztasson, hogy akinek valamiből feleslege van, adja tovább annak, akinek esetleg ugyanaz a dolog hiányzik, hanem az elsősorban indulati alapon működő lapkészítők szemenszedett hazugságokat találnak ki az érdemtelenül szerkesztőséginek nevezett íróasztalaiknál. Ez a mostani »Friderikusz-kampány« hetek óta arról szól, hogy én eladom a magyarországi ingatlanaimat, mert New Yorkba költözöm, már vettem is ott egy lakást. Egy másik ál-cikksorozat szerint viszont kifogytam a pénzemből, ezért kénytelen voltam az ingatlanaimat piacra dobni. Felháborító módon belekeverik ebbe a teljesen abszurd hazugság-hadjáratba a halott anyámat, apámat, a rokonságomat, hamis információkat adnak a név szerint többnyire meg nem nevezett »közeli ismerőseim« szájába, azaz aljas ürügyekkel belemásznak a magánéletembe” – írta a 24.hu-nak küldött közleményében Friderikusz Sándor, megjegyezve, hogy e lapok hónapok óta egyszer sem kérdezték meg, igaz-e, amiről írnak.

Pedig – folytatta – eszébe sem jutott New Yorkba költözni, New York-i lakása sincs, hiába állítják. „Két ingatlanomat azért hirdettem meg, amiért bárki más: el akarom adni őket, mert már nincs szükségem rájuk. A tisztességes megélhetéshez pedig elegendő pénzem van” – nyomatékosította Friderikusz. Majd hozzátette, nincs kedve találgatni, hogy mi volt a hátsószándék „elsősorban a két kormányszócső bulvárlapnál, a Ripostnál és a Borsnál, amely az újabb Friderikusz-napokat hónapokkal ezelőtt elindította és hétről-hétre próbálja srófolni”, de ha folytatják a hamis hírek terjesztését vele kapcsolatban, „készüljenek fel rá, hogy nem is egy újabb elvesztett perük lesz, igaz, mindannyiunk adójából ezúttal is telik majd nekik a jelentős összegű kártérítésekre”. Világossá tette, hogy jogi eljárására számíthatnak „az álhíreket ugyan talán kevésbé ártó szándékkal, de kényelemből, szolgai módon” átvevő lapok is. „A türelmem elfogyott, ezentúl nem magyarázkodom, hanem – egyéb civilizált eszköz híján – minden hazudozó újságot, online felületet perlek – és nyerni fogok!" – zárta közleményét a műsorvezető a 24.hu oldalán megjelent közlemény alapján.

Kép forrása: Facebook

 

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A bulvár műfaja a felületesség, kár hogy sokan vevők rá.

Nem tudta, hogy a sajtószabadságba a hazugság is beletartozik?

Ez a Friderikusz nem jöhetett volna létre, ha nincs a Kontrax,...

Ez így igaz, ő is pontosan a bulvárból élt, él.
Bár emlékezetem szerint, Friderikusz soha nem kevert családtagokat, felmenőket a celebsége hasznára.
Ezt szükséges leszögezni.

Furcsán töri a magyart.

Abban igaza van, hogy nem egy cikk jelent meg arról, hogy állítólag mindenét eladja, és New Yorkba költözik. Valaki kitalálta, a bulvár meg rögtön átvette, és terjeszti ezerrel.

Mondjuk nem értem, minek akar pereskedni, ez nem olyan dehonesztáló dolog.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés