Pojácák

2020. augusztus 12. 8:42
A művészet kilépett a politikai ideológiák színpadára és jórészt propagandává vált.

„A huszadik század két mérgezett ideológiája a kommunizmus és a nácizmus egyaránt felfedezte a művészetben rejlő propagandaértéket. Nálunk a ’49-es kommunista hatalomátvétel után a művészetek mindegyike, így a színház is, közvetlen pártirányítás alá került. Hamar kiderült azonban, hogy a »régi« népszerű színészek, Jávor Páltól Karády Katalinig helytelen ideológiai alapokon állnak. Ha máshonnan nem, akkor a Major Tamás – Gobbi Hilda duó feljelentései alapján ez tudható volt a pártvezetés számára. Új arcokra volt szükség. Ennek érdekében a színészképzést átalakították. Teret engedtek a »munkás-paraszt« kádereknek, és a mesterségbeli tárgyakon túl az ideológiai képzést is kötelezővé tették – Lukács elvtárs útmutatásai szerint.

Hogy miért untatom az olvasót hetven évvel ezelőtti dolgokkal? Azért, mert mire eljutottunk a rendszerváltozáshoz, a művészeti képzés átideologizálódásának folyamata befejeződött. Ez a »befejeződött« azt jelenti, hogy már olyan oktatók tanították és tanítják a mai napig a leendő művészeket, akik ideológiailag megbízhatóak voltak és magukon viselték a kommunista párt jóváhagyó pecsétjét. (Bár az én szememben inkább stigma az.) Aztán, mintegy vezényszóra, mindből liberális lett és megőrizve pozícióikat, tovább oktatták azt amit addig. Elég csak a mai dühöngők, mint Jordán Tamás, vagy Zsámbéki életkorát megnézni, hogy tudjuk: hol és miképpen szocializálódtak. És még nekik van pofájuk a kommunizmus korát idézni; az ő koruk volt az, bárhogyan is tagadják.

A művészetek terén könnyű dolguk van, hiszen – a libsik ősi vágyát beteljesítve – ők a zsűri. Ők mondják meg, hogy mi a művészi teljesítmény és mi nem, így aki érvényesülni akar, az alkalmazkodik. Ebben a zsűrizésben semmi sem zavarja őket, bárki, akit azelőtt nagyra tartottak, egy csapásra elveszíti tehetségét, ha ideológiailag helytelenül cselekszik.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 66 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem figyeltél:-)
Egymás mellett megférnek, mondta Vidnyanszky és Rátóti.

OFF: Emberek, én x-eltem ezt a Tehetetlen Dodó nevét ellopó nicktolvajt. Kérlek, hogy ezt ti is tegyétek meg.
Hsz-ei a béka segge alatti színvolnalon vannak, voltak. Amúgy pedig szar tolvaj.

Esetleg a perui nagykövettel kapcsolatos kormánypárti lapításról is tudnál mesélni?
Csak ha már a pedofilokat emlegeted.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés