Lövések dördültek el a Fehér Háznál

2020. augusztus 11. 7:10
Trump rövid időre kisietett a sajtótájékoztatóról.

Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből. A sajtókonferenciára belépett a titkosszolgálat egyik munkatársa, odafordult az amerikai elnökhöz és azt mondta:„azonnal álljon félre!”. Donald Trump távozott a teremből, később kiderült, hogy lezárták a Fehér Ház környékét, és kívülről bezárták a sajtótájékoztatónak helyet adó terem ajtaját is. Amikor az elnök visszatért, elmondta: nem világos, hogy mi történt, folyik a vizsgálat. Egyelőre csak annyi tudható, hogy a Fehér Ház mellett lövések dördültek, egy embert mentővel kórházba szállítottak.

„Úgy tűnik, hogy egy személyt a titkosszolgálat lelőtt, nem tudom, milyen állapotban van, majd meglátjuk, mi történt” – fogalmazott Trump az újságíróknak. Hozzáfűzte, hogy a titkosszolgálat „uralja a helyzetet”. Az elnök egyúttal köszönetet is mondott a szolgálatnak a „gyors és hatékony” fellépésért. Arra az újságírói kérdésre, hogy a Fehér Ház alatti bunkerba ment-e, nemmel válaszolt. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy egyáltalán nem jött zavarba, eszébe sem jutott, hogy ne térjen vissza a sajtótájékoztatóra. „Úgy nézek ki, mint aki zavarban van?” – kérdezett vissza az újságíróknak. „Biztonságban érzem magam a titkosszolgálattal, fantasztikus emberek, a legjobbak közül valók, kiválóan képzettek” – jelentette ki.

A sajtókonferencián egyébként Trump tájékoztatást adott a koronavírus-járványról, és – újságírói kérdésre válaszolva – kitért arra, hogy az immár nyilvánosságra hozott dokumentumok is bizonyítják, hogy a 2016-os választási kampány idején az Obama-adminisztráció megfigyelte, lehallgatta őt és a munkatársait. „Mindenki benne volt: tudott róla Obama elnök, Joe Biden, az alelnök, James Comey, az FBI vezetője és a hírszerzés vezetői is. Ilyesmi talán még soha nem fordult elő korábban az amerikai történelemben, és nem szabad megengedni, hogy még egyszer megtörténhessen” – hangoztatta Donald Trump.

(MTI)

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Trumpnak sok befolyásos ellensége van. Remélem nem jut JFK sorsára. Az USA-nak és nekünk is ő a szerencsésebb választás, nem Biden.

Trump Warns: "This May Be The Last Time You See Me For A While. I Have A Lot Of Enemies"
https://mail.google.com/mail/u..

Trumpnak sok befolyásos ellensége van. Remélem nem jut JFK sorsára. Az USA-nak és nekünk is ő a szerencsésebb választás, nem Biden.

Trump Warns: "This May Be The Last Time You See Me For A While. I Have A Lot Of Enemies"
https://www.youtube.com/watch?..

A kínai titkosszolgálat betette a lábát.

Niggert nem hiszem, hogy le mernének lőni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés