A Trianon-csapda

2020. augusztus 07. 09:14

Trianon traumája nyomán némely jobboldali véleményvezér az utóbbi hónapokban éles támadást intézett számos magyar történész ellen.

2020. augusztus 07. 09:14
Kulin Ferenc
orszagut.com

„Trianon traumája nyomán némely jobboldali véleményvezér az utóbbi hónapokban éles támadást intézett számos magyar történész ellen. Érvelésükkel nemcsak azt tanúsítják, mennyire nincsenek tisztában az ok-okozati összefüggésekkel, környezetünk politikai gondolkodásával és realitásaival, hanem azt is, hogy semmibe veszik a magyar rendszerváltozást elindító szellemi folyamatokat.

Mielőtt indulatos megjegyzéseket fűznék azokhoz a Trianon-kommentárokhoz, amelyek a Magyar Nemzet Vélemény rovatában az utóbbi hetekben napvilágot láttak (Szakács Árpád, 2020. június 20., 11.; Domonkos László, 2020. június 23., 11.; Ágoston Balázs, 2020. június 25., 12.; Fricz Tamás, 2020. június 27., 11.), nem hallgathatom el, hogy személyes élményem az a mai napig feldolgozhatatlan trauma, amit ez a gyalázatos diktátum a Nagyszalontáról elszármazott családunknak okozott. Hogy mégis optimista vagyok, annak az az oka, hogy a mai magyar kül- és nemzetpolitika már érzékelhető hatásai – mintegy két évszázada tartó viszálykodás után – először villantották fel a Kárpát-medence népei és államai szabad együttműködésének lehetőségét. Ez azonban könnyen elszalasztható konzervatív alapelveket következetesen képviselő sajtó és kultúrpolitika nélkül. Szakmailag védhetetlennek, politikailag pedig károsnak tartok ezért minden olyan törekvést, amely a sérült nemzettudatunkból táplálkozó – jogos – indulatokat meg sem kísérli hozzáigazítani környezetünk politikai gondolkodásához és realitásaihoz. Szándékosan használom a többes számot, mert egy szavazótábor értékirányultsága éppolyan súlyú realitás, mint a nagyhatalmi erőviszonyok alakulásától függő geopolitikai mozgásterünk és a nemzetközi közösség értékrendje.  

A hazai konzervatív politikai sajtó gyermekbetegsége tüneteként értelmezem a cikksorozat szakmai igénytelenségét, és célját tévesztő udvariassági gesztusnak tekintem Fricz Tamás – sok tekintetben inspiráló – gondolatmenetének  felütését: »Szakács Árpád igazsága megkérdőjelezhetetlen.«

Lássuk hát, mennyiben meggyőző és miért megkérdőjelezhető a rendszerváltozás radikális kritikusainak igazsága. Ezt írja Szakács Árpád: »Alapkérdés, hogy azok, akik ebben [a történelem oktatásában és kutatásában] szerepet kapnak, milyen képet közvetítenek a jelenkornak. Mennyire tudatosítják a nemzeti identitást mint értékrendet, mennyire hatékony módszerekkel és hogyan alapozzák meg nemzeti érzésünk lényegét.« Igaza van. Mint ahogy igaza van abban is, hogy: »Ha folyamatosan egy vesztes, bűnös nemzet karakterét próbálják ránk erőltetni, történelmi hőseink pedig csetlő-botló, öntudat nélküli figurák, akkor ezt a vesztes tudatot, életérzést át fogjuk örökíteni a következő generációkra.«  Amikor azonban a szerző ezeket az elvi igazságokat az utóbbi bő fél évszázad oktatás- és tudománytörténeti valóságával szembesíti, fejtegetései zavarba ejtő tájékozatlanságról tanúskodnak. Ugyanabba – a Magyar Nemzetben már évek óta reklámozott – tézissorozatba illeszkednek, amelynek summázatát Ágoston Balázs (Szakács Árpád »sebészi pontosságú«, »hiánypótló cikksorozatának« alaptételét megismételve) ezúttal ekként fogalmazta meg: »Gyakorlatilag töretlen az SZDSZ-es kultúrterror, sziklaszilárd a hamis kánon, zárt és belterjes a 'szakma', legyen szó a színház világáról, a történeleminterpretációról vagy általában a társadalomtudományokról.«

S ha ezt a »látleletet« kiegészítjük Borvendég Zsuzsanna »igazoló jelentésével«, amely szerint a rendszerváltó elit csak asszisztált »a hatvanas évek végétől megerősödő (nyugati kötődésű) hálózatok«-nak, amelyek  »a nyolcvanas évekre  már egyértelműen átvették  a kezdeményező szerepet, de érintetlenek maradtak az átmenet idején«, ha tehát egy publicistákból szerveződött magántársaság téziseit kiegészítjük a történész hipotézisével, máris előttünk áll az új rendszerváltozás ideológiai alapvetése, mi több: politikai forgatókönyve is. Ez – Ágoston Balázs megfogalmazásában – így szól: »ismerjük meg és térképezzük fel e rendszert, vessük ki állásaikból ágenseit, és önvédelemből építsük végre fel a tudatformálás bajtársias, magyar szívű, magyar optikájú hálózatát« (ne tévesszük szem elől Ágoston ismételt hungarista szóhasználatát se).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LAW AND ORDER
2020. augusztus 08. 05:36
Mi is a baj a hungarizmussal?
Welszibard
2020. augusztus 08. 01:11
Köszönöm Kulin Györgynek, hogy kellően árnyalt, de határozott formában végre kimondta azt, ami engem és gondolom sok más - nemzeti elkötelezettségű - bölcsészt is aggodalommal töltött el egy jó ideje a Szakács Árpád által meghirdetett "kultúrharc" kapcsán. Nem vitatom, hogy számos kérdésben jogosak Szakács észrevételei bizonyos túlsúlyok és erőviszonyok kapcsán, ám magam is úgy látom, hogy magabiztossága és kardforgatása nem mindig párosul kellő mélységű ismeretekkel. Stílusa, néha kísértetiesen hasonlít Révai é sLukács György 50-es évek beli kulturkampfjára, csak éppen most jobboldali egyoldalúsággal és munícióval. Egyetértek Kulinnal: ez ugyanolyan veszélyeket hordoz, s számos konzervatív, józan írástudót is elidegeníthet a jobboldaltól. Nem akarom mentegetni a Trianon előtti kommunisták és zsidók bűneit, de Szakács és Raffai szabadkőműves magyarázatát én sem tartom elegendőnek: bizonyításul épp egy keményen antiszemita műből idézek: a 17 millós Nagy-Mo-on 7,5 milló volt a magyar, 3 millió a román és a szlovák és nem volt törvényes képviseletük a magyar parlamentben! (Forrás: Francois Trocase: L Autriche juive, 1899. Paris, - magyarul: Mónus fordítása, 2001. pp.278-284). Bármennyire is fájdalmas, el kell ismernem Romsics Ignác igazát a trianoni bukást illetően: gyalázatos volt a nemzetiségi politikánk. És jött a nemzetiségek bosszúja. De erre Raffai és Szakács is süket és jönnek a szabadkőműves magyarázattal, ami az előbbiek fényében csak igen sovány magyarázat. Arra jó, hogy ne kelljen beismerni a hibánkat, az örök magyar önáltatás, hogy mindig más a hibás. Szolzsenyicin a híres Együtt I-II-ben zsidó létére képes volt a saját fajtája bűneit leírni és ez semmit sem von le írói értékéből, sőt, emeli. Apponyi "kultúrfölényünkről" beszélt a trianoni uraknak -nagyon rosszul tette: ezzel csak olajat öntött a tűzre, a sértett nemzetiségek még jobban utáltak bennünket és meg is kapták a jutalmukat, és nevethettek a markukba. Ettől függetlenül nem vonom kétségbe, sőt, alapműnek tartom Bartha Miklós: Kazárföldön-jét, mert ez legalább tényszerűen, minden apró szegletében megalapozott szociográfia. Szakács Árpád zsurnalisztikája azonban erre nem alkalmas, ahhoz neki is ilyen alapos könyvet kellene írnia. Erről beszél Kulin Ferenc is, tehát nagyon is időszerű volt a figyelmeztetése. Inkább mi vegyük észre előbb, hogy mi támadható és gyenge, minthogy ellenfeleink tegyék ezt.
A teremburáját
2020. augusztus 07. 15:25
Hülye vagy!
barany
2020. augusztus 07. 15:04
A trianoni sérelmek indulatos felhánytorgatása a jelenlegi helyzetben nagyon kontraproduktív lehet. Az Orbán kormány erőfeszítéseinek köszönhetően, Romániát kivéve valamennyi szomszédunkkal jó a viszonyunk. Lehet, és szükséges is javítani a szlovákiai magyarok helyzetét. Erre, főleg a jól működő V4 miatt, van is esély, élni kell vele. Nagyobb feladat a magyar-román államközi kapcsolat javítása, ami javíthatná ottani magyarjaink helyzetét is. Ez sokkal fontosabb, mint a száz éves sérelmek feletti keseregés, bármennyire jogos is az.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik