hozzátéve: reméli, tanultak az esetből a labdarúgó-szövetségnél és a ligánál, és nem fognak többet ilyen hibákat elköveti, „mert ez amatőrizmus”. Hozzáfűzte, helyes döntésnek tartja a létszámemelést, mert így könnyebb dolguk lesz a kisebb csapatoknak, hiszen nem 14-ből, hanem 16-ból esik ki kettő. Hangsúlyozta ugyanakkor, reményei szerint a sepsiszentgyörgyiek a jövőben olyan szinten lesznek, hogy nem a bennmaradás miatt kell rettegniük.
A tulajdonos elmondta, a játékosoknak csupán öt pihenőnapot tudtak adni, mert a jelenlegi tervek szerint augusztus 22-én már kezdődik is a következő idény. A keretből négy-öt futballista távozik, ugyanennyien érkeznek, Leontin Grozavu vezetőedző pedig minden bizonnyal a posztján marad. A csapattól sokkal nagyobb önbizalmat és jobb eredményeket várnak a továbbiakban.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Mediafax/Mircea Rosca