Közösségi oldalán magyarázkodik Karácsony a Lánchíd-tender miatt

2020. augusztus 4. 15:30
A főpolgármester ezúttal a Közbeszerzési Hatóságot hibáztatja a félresikerült Lánchíd-tender kapcsán.

Sokadik felvonásához érkezett a Lánchíd-saga. Miután kilenc hónap alatt sem sikerült érvényes közbeszerzést kiírnia a budapesti városvezetésnek a Lánchíd felújítására, Karácsony Gergely kedd délelőtt újabb Facebook-posztban magyarázza, ezúttal miért dobta vissza a Közbeszerzési Hatóság a Lánchíd-tendert. A főpolgármester szerint a Közbeszerzési Hatóság „az igazi versenyt szolgáló 10 éves (120 hónapos) referenciaidőszakot soknak tartotta, előírta annak 8 évre (96 hónapra) való csökkentését.”

A valóság ehhez képest az, hogy a Közbeszerzési Hatóság csak a hatályos jogszabályokat alkalmazta a 8 éves referenciaidőszak meghatározásával. A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos 321/2015 kormányrendelet ugyanis előírja, hogy „az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás feladásától (megküldésétől) visszafelé számított NYOLC ÉVBEN teljesített építési beruházásokat is figyelembe veheti, feltéve, hogy ezt az eljárást megindító felhívásban jelezte.” Karácsony és stábja tehát vagy nem ismeri a hatályos jogszabályokat, vagy azt kéri számon a Közbeszerzési Hatóságon, hogy miért alkalmazza azokat.

A főpolgármester később arról ír, a BKK igazgatósága „haladéktalanul” megteszi a szükséges lépéseket, azaz újra megpróbálkoznak egy sikeres tender kiírásával. 

Ahogy arra egy hétfői cikkünkben rávilágítottunk, ez már a sokadik ígéret a fővárosi városvezetés részéről a Lánchíd-projekt kapcsán.

„Ezt már hallottuk”

Karácsony Gergely június 25-én a következőképpen fogalmazott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában: „február végéig volt érvényes az előző közbeszerzés, ezt nem tudtuk lezárni, mert nem kaptunk pluszforrásokat, ezért elkezdtük átgondolni a műszaki dokumentációt és hamarosan ki fogjuk írni a közbeszerzést.”

Július 3-án a főpolgármester már arról beszélt, hogy gyakorlatilag készen állnak, és ki tudják írni a közbeszerzést: „most én nem tudom megmondani, hogy heteken belül vagy napokon belül, de, hogy ez gyakorlatilag mi ezzel úgy 99%-ban készen vagyunk. Volt egy kiírt közbeszerzés, ezt le kellett zárnunk, és egy új közbeszerzést készítettünk elő az elmúlt hónapokban.” „Gyakorlatilag készen állunk vele.”

Horváth Csaba (Zugló polgármestere) is hasonlóan nyilatkozott július 8-án, ő úgy fogalmazott: „a kormány ostoba ultimátumától függetlenül ki fogjuk írni napokon belül egyébként ezt a közbeszerzést. Valóban előkészület alatt áll, és ez külön gusztustalan, hogy pontosan tudják, hogy nagyjából két hétre van szükség ahhoz, hogy minden papír összeálljon és kiírásra kerüljön a Lánchíd felújítása."

Tüttő Kata július 10-én ugyancsak arról beszélt, hogy bő két héten belül kiírják a közbeszerzést: „most ebben a harmadik fázisban tartunk, bő két héten belül meglesz a kiírás” – fogalmazott.

De természetesen már ez a határidő is rég lejárt. Kérdés tehát, hogy a Kerpel-Fronius Gábor által hétfőn említett „napokon belül” milyen határidőt fog jelenteni.

Összesen 158 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kókadt egy pöcs ez. Ez akart miniszterelnök lenni?

Törtem a fejem, hogy minek ragaszkodtak a nyolc helyett a tíz évhez. Abból indulok ki, hogy a mérnökök nem hülyék, valami oka van. Tarlós 2011. decemberében adta át a felújított Margit hídat, ami így épp kicsúszik a nyolc évből. Még ebben az évben volt egy kisebb újrafestés a Rákóczi hídon, de azóta (Margit híd) befejezett fővárosi hídfelújítás nem volt. Ezért akarhatták referenciaként bevenni ezt a komoly felújítást. ( Egyébként ahogy kapirgáltam, azt találtam, hogy a Petőfi hídra is ráférne egy rozsdátlanítás és újrafestés, mert legutóbb 1980-ban volt felújítva és az alkalmazott festék nehezen bír ki 40 évet.)

Ez teljesen természetes a jogszabály ezt a nyolc évet írja elő. Mindnyájunk érdeke viszont az, hogy a Nemzet egyik Jelképén egy olyan gyakorlott csapat dolgozzon, akik például már egy régi, bonyolult hídon ( Margit híd) már bizonyítottak. Egyébként lehet, hogy hiába "vitatkozunk", mert van más referenciájuk, tehát így is indulhatnak. ( Nem tudom, hogy kik dolgoztak a Margit hídon.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés