Kemény választ küldött a Közbeszerzési Hatóság Karácsony vádjaira

2020. augusztus 4. 18:51
A KH megalapozatlannak nevezte a „sajtóban megjelent kifogásokat”, hangsúlyozva, hogy a jogszabályok betartása nem választás kérdése.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) szerint a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást – közölte a hatóság az MTI-vel kedden. A KH megalapozatlannak nevezte a „sajtóban megjelent kifogásokat”, hangsúlyozva, hogy a jogszabályok betartása nem választás kérdése. A törvényi előírások a közbeszerzések szereplőire ugyanúgy kötelezőek, mint a hivatalra. A KH az eljárás feltételrendszerébe nem is szól bele, de céljának tekinti, hogy a kiírások megfeleljenek a törvényes követelményeknek – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy az előírható referencia-követelmény időbeli korlátait jogszabály határozza meg. A főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet - írták a közleményben. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.

A KH – mint fogalmaztak – nem kormányzati szerv, 25 éve független államigazgatási intézményként végzi a tevékenységét, és gyakorolja a törvényben rögzített hatáskörét. Ennek megfelelően a hirdetmények ellenőrzése is a kötelező feladatai közé tartozik az eljárást megindító felhívásoknál. Az ajánlatkérő felelőssége a szabályos felhívás, a hatóság jogsértő rendelkezés esetén akár többször is hiánypótlási felhívást küld – írták. Hozzátették, hogy a KH tavaly 25 117 hirdetménynél 25 210 hiánypótlási felhívást küldött, vagyis a Lánchíd felhívásához kapcsolódó hatósági döntés nem egyedi eset.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden azt közölte, a főváros nem ért egyet a Közbeszerzési Hatóság döntésével, mert a referenciaidőszak korlátozása alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét. A főpolgármester Facebook- bejegyzésében a KH-t „kormányzati hatóságnak” nevezte. Hozzátette, hogy az előírásokat beépítik a kiírásba, de szerinte az eredeti kiírás jogilag megalapozott.

(MTI)

Fotó: Hajó halad át a Lánchíd alatt a Dunán 2020. július 1-jén. A háttérben az Országház épülete látható.
MTI/Cseke Csilla

Összesen 160 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem is tudom, valamelyik időközi választáson azért nem tudott elindulni az ellenzéki jelölt, mert nem jól töltötték ki a nevezést?

Nincs 40 tanácsadója.
Még 37 sincs, amennyi Tarkósnak volt.

Így kell helyre tenni a hazudozót.

Kösz, de nem kell tolmács.
A magyadfajta nagyon gagyi meg pláne nem kell.
Egyébként a Lánchíd közbeszerzési kiírásának szövegéről nem Karácsony döntött.
Nesze forrás:
https://bkk.hu/2020/07/bkk-iga..

Erről van szó: a Karácsony által kiadott kommunikációs blöfföt erélyes szaktudással elsöpri a KH. Jó, ha látja a nép, hogy a szaktudás hiányát nem lehet a szokványos ellenzéki politikai propagandával elfedni. Karácsony újból lebukott, mert egy felfújt hólyag, köz-veszélyes amatőr.

Na, akkor sokadszorra:
ideje lenne lemászni erről a "41 tanácsadó/rabló" szövegről.
A PS egyik firkásza (SzabiGeri) terjesztette ezt el, de csak 17-et nevezett meg.

A Városháza adatai szerint viszont
- Karácsony Gergely főpolgármester: 15 (fő)tanácsadó (8+7)
- Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes: 4 (fő)tanácsadó (3+1)
- Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes: 4 (fő)tanácsadó (1+3)
- Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes: 4 (fő)tanácsadó (2+2)
- Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes: 6 (fő)tanácsadó (4+2)
- Tüttő Kata főpolgármester-helyettes: 1 tanácsadó
Vagyis Karácsonynak és helyetteseinek összesen: 34 (fő)tanácsadója (18+6) van.
Ha pedig Karácsonyt, a helyetteseit, meg a (fő)tanácsadókat összeadjuk, az összesen: 1+5+34=40 fő

Korábban, a
https://zoom.hu/hir/2017/11/14..
forrás szerint:
- Tarlós István főpolgármester: 17 (fő)tanácsadó
- Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes: 9 (fő)tanácsadó
- Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes: 6 (fő)tanácsadó
- Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes: 5 (fő)tanácsadó
Vagyis Tarlósnak és helyetteseinek összesen: 37 (fő)tanácsadója volt.
Ha pedig Tarlóst, a helyetteseit, meg a (fő)tanácsadókat összeadjuk, az összesen: 1+3+37=41 fő

Javítás:
Vagyis Karácsonynak és helyetteseinek összesen: 34 (fő)tanácsadója (18+16) van.

Nem is teszem, de neked, fidióta, neked muszáj.

A 22:52-es neked is szól.

igen igen engem is birsagolt mar meg rohadt fideszes rendor amiert atmentem a piroson mert nem fogom betartani nekik a fideszes kreszt! :)))

Az igazság, hogy még a Margit-hidat felújító társaság is indulhat, hiszen nemcsak budapesti referenciát lehet használni, és mint olvasom, érvényes hazai referenciája mindegyiknek van, plusz egymás al- és felvállalkozói is lehetnek, vagyis az egész vagy dilettantizmusnak vagy igen zavaros sz.rkeverésnek tűnik.

Teljesen mindegy, hogy a gárda 40 vagy 41 fő. Elsősorban a munka minősége, mennyisége és időbelisége a mérvadó.
Jelen esetben jogi fogalmi értelmezési gondok vannak a pályázat kiírásánál, holott a rendelet egyértelműen fogalmaz.

A 321/2015. Korm. rendelet
Építési beruházás esetén, ha az ajánlatkérő:
a) öt év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett,
b) nyolc év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett
építési beruházásokat veszi figyelembe.

,,A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet - írták a közleményben. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.,,

Karácson Gergely egybemossa a referencia időszakot a beruházás megkezdés időszakával.

,,Karácsony Gergely főpolgármester kedden azt közölte, a főváros nem ért egyet a Közbeszerzési Hatóság döntésével, mert a referenciaidőszak korlátozása alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét.

Karácsony állítása pedig valótlan, mert azzal, hogy 8 év helyett 10 év referencia időszakot írtak elő, ezzel szűkítették a közbeszerzésen indulhatók körét.

Felvetődik, hogy milyen minőségű közigazgatási munka folyik a Fővárosi önkormányzatnál, ha egy ilyen egyszerű kérdést sem tudnak megfelelőn értelmezni.

Szerintem már most borítékolható, hogy a felújított híd 2023 évben nem fog üzemelni.

kismadár,
a nevekre és a díjakra neked korábban már adtam két linket is,
de akkor rá se néztél.
(Ld.: a "Karácsony Gergely: A magyar kormány tényleg világszám" c. cikk alatt).

Azok az elbarátaid, akik a Mandineren a "40(41) tanácsadó"-t oly gyakran emlegetik,
nem szokták közölni, hogy honnan veszik ezt.
Itt sem ők, hanem a cáfolatomban én voltam az, aki közöltem a forrásukat:
"a PS egyik firkásza (SzabiGeri) terjesztette ezt el, de csak 17-et nevezett meg".
Ha neked ennél több, még link is kell,
akkor azt követeld az elbarátaidtól, akik még a forrást sem nevezték meg.
Vagy pedig, kismadár, magad is megkeresheted az általam megnevezett médium és szerző alapján.
Meg tu-dod csi-nál-ni!

Cicvarek, Cicvarek, te már megint nem látsz az ellenszenvtől.

Budapest JELENLEGI vezetésében az a 40
- NEM a (fő)tanácsadók száma (ami 34)
- HANEM az 1 főpolgármester + 5 helyettese + ezek 34 (fő)tanácsadója összesen.

Ugyanez
Budapest KORÁBBI vezetésében 41 (vagyis TÖBB) volt:
1 főpolgármester + 3 helyettes + ezek 37 (fő)tanácsadója összesen.

kispajtás és elvti,
1.)
ott van az általam adott link, nézd csak meg!
Tarlós 1 millát kereső főtanácsadóinak egyike volt a derék Szegvári Péter,
aki Demszky Gábor főpolgármestersége idején Budapest főjegyzője volt, később
a Horn-kormány idején pedig a Miniszterelnökségen főtanácsadó.
De Tarlósék tanácsadói között találhatod pl. a Népszabadság korábbi városházi tudósítóját is...
2.)
Tarlós idején SEM a főtanácsadók írták ki a (Lánchíd)-közbeszerzést.
3.)
A Tarlós-éra javadalmazásairól az általam itt adott linken tájékozódhatsz,
a maiakról pedig a "Karácsony Gergely: A magyar kormány tényleg világszám" c. cikk alatti egyik beírásomban két linket is találsz.

Én meg azt mondom, kispajtás és elvti, hogy a káosz a saját fejedben van.

"látszódik" - írja egy teljesen elvakult fidióta...
(:-)))))))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés