Az LMP tudomásul veszi, de vitatja az ÁSZ kifogásait

2020. augusztus 4. 17:26
A párt fenntartja, hogy nem tévesztette meg sem a nyilvánosságot, sem pedig saját tagságát.

Az LMP tudomásul veszi az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításait, de vitatja azokat, és fenntartja, hogy nem tévesztette meg sem a nyilvánosságot, sem pedig saját tagságát.

Az ellenzéki párt kedden a számvevőszék aznapi, a 2017-2018-as gazdálkodásában szabálytalanságokat megállapító közlésére reagált. Az LMP számára az átlátható, tiszta és jogszerű gazdálkodás központi kérdés, ezért a párt 30 napon belül elkészíti az ÁSZ által kért intézkedési tervet – áll a párt sajtóosztálya által az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az ÁSZ – korábbi közlése szerint – szabálytalanságokat talált az LMP 2017-2018-as gazdálkodásában, közleményük szerint a párt a gazdálkodását szabályozó környezetét a 2017. évre „nem szabályszerűen alakította ki, így nem biztosította a szabályszerű működés és gazdálkodás feltételeit”, 2018-ra ugyanakkor „a gazdálkodására vonatkozó belső szabályozási környezetét a jogszabályi előírások alapján kialakította”.

A feltárt szabálytalanságok kijavítására az ÁSZ öt javaslatot tett az LMP társelnökeinek, akiknek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük – olvasható a közleményben. Az LMP 2017-ben 173,7 millió forint, 2018-ban 195,1 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.

(MTI)

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezt akkor úgy kell érteni, hogy megtévesztési szándék nélkül, viszont butasagbol, hozzá nem értésből nem tudták megoldani az elszámolást?
Ez sem sokkal jobb opció.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés