Kijelentette: az 1993-as nemzetiségi és etnikai kisebbségekről szóló törvénnyel a 13 magyarországi nemzetiség lehetőséget kapott arra, hogy települési szinten kulturális autonómiát építsen ki.
„A nemzetiségi önkormányzatok azóta is jól működnek, hatáskörüket folyamatosan tudtuk bővíteni” – mondta. „A német az egyetlen nemzetiség Magyarországon, amelynek képviselője van az Országgyűlésben” – jegyezte meg.
Közlése szerint a gyönki közösségi ház kialakításához a Miniszterelnökség két pályázaton tízmillió forinttal járult hozzá. Kemler Imréné, az egyesület elnöke elmondta, a helyi védelem alatt álló egykori lakóházban közösségi teret, vendégszobát, rendezvénytermet hoztak létre 26 millió forintos ráfordítással. „A gyönki német hagyományok továbbadásának céljával 1993-ban alapított, 165 tagú egyesület visszatérően gasztronómiai rendezvényeket, pünkösdi fesztivált szervez a hegyháti városban, amelyekkel minden nemzetiséget megszólítanak” – tette hozzá.