A gyerekeim nagy túlélők, igazi harcosok, kőkemény csatát vívtak az életükért

2020. július 31. 16:18

Erdei Zsolt
24.hu
Nem vagyok rá büszke, de volt bennem egy védekező ösztön, és próbáltam nem megszeretni a kislányomat. Interjú.

2014-ben született meg az első közös gyermekük a második feleségével. Volt bármi előjele, hogy túl korán jöhet világra a baba?

Beszéltünk róla korábban Rékával, a feleségemmel, hogy mivel annak idején ő is koraszülött volt, nem zárható ki, hogy a közös gyermekünk is előbb érkezik a szokásosnál, mégis nagyon váratlanul történt minden. Réka a 26. héten rosszul lett, bevittem a kórházba, ott pár napig vizsgálták, aztán váratlanul komplikációk léptek fel, és az orvosok közölték, hogy életmentő műtétet kell rajta végrehajtani. Meg azt is, hogy világra kell segíteni a babát, különben ő sem éli túl. Mentővel szállították át Rékát a Baross utcai női klinikára. Próbáltam követni a rohamkocsit a saját autómmal, de nem tudtam olyan gyorsan menni. Mire beértem, közölték, hogy megvan a baba. Mondom, te úristen, ez még csak a 27. hét! Aztán közölték a súlyát: 920 gramm. Majdnem elájultan. Sokkolt, ami hallottam. Én három kiló kilencvennel és 55 centiméterrel születtem, a most 14 éves nagy fiam, az első házasságomból való Viktor is normál paraméterekkel jött a világra, elképzelni sem tudtam, hogyan lehet egy újszülött ilyen picike.

Bepánikolt?

Nem szoktam. Nem vagyok az a fajta. Minél nagyobb a baj, annál higgadtabban tudom kezelni a helyzetet. Pár pillanatig tartott a sokk, utána próbáltam arra koncentrálni, hogy most mi a teendő. Megkérdeztem, hogy megnézhetem-e. Beengedtek. Fertőtlenítés, beöltözés, irány a PIC (perinatális intenzív centrum, a koraszülött intenzív osztály). És akkor megláttam a kislányomat, na, ez volt a második sokk. Akkora volt, mint egy grillcsirke, és még a színe is hasonlított rá. Tudom, hogy ijesztően hangzik, de ijesztően is nézett ki.

A felesége sem pánikolt be?

Nagyon koncentrált maradt végig.

Emlékszik, hogy milyen skálán mozogtak az érzelmei Gréti születése után?

Pontosan emlékszem. Először nagyon megrettentem, attól féltem, hogy egy ilyen pici lény nem maradhat életben. Nem vagyok rá büszke, de volt bennem egy védekező ösztön, és próbáltam nem megszeretni a kislányomat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nahát, hogy te milyen nagyszerű apa vagy, Madár!
Az, hogy ilyen körültekintően választasz iskolát a gyerekeidnek külön jó pont. Nem túlféltés, nem burok ez, hanem bölcs előrelátás.
Gratulálok a szép gyerekeiteknek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés