Gyurcsányékkal élne túl az MSZP vezetése

2020. július 27. 15:43
Bákonyi Ádám
Magyar Nemzet
A szocialisták öt befutó helyet kérnek Gyurcsánytól.

„A szocialisták Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek, Molnár Zsoltnak, Hiller Istvánnak és Harangozó Tamásnak kérnek befutó helyet egy lehetséges közös listán Gyurcsány Ferencéktől – értesült a Magyar Nemzet. Az MSZP elnökségében »abszurdnak«, »nevetségesnek« nevezték a forgatókönyvet.

Míg a legtöbb ellenzéki párt szeptembertől tervezi az összefogásról szóló egyeztetéseket, a szocialisták a közelmúltban tárgyalásokat kezdeményeztek Gyurcsány Ferencékkel arról, hogy egy lehetséges közös listán biztos befutó helyeket szerezzenek – értesült MSZP-s forrásokból a Magyar Nemzet.

Információink szerint a szocialisták csupán öt embernek, a párt jelenlegi és lényegi vezetőnek kérnek esélyt a 2022-es választásra: Tóth Bertalan elnöknek, Kunhalmi Ágnes választmányi elnöknek, Molnár Zsolt pártigazgatónak, Hiller Istvánnak és Harangozó Tamásnak.

Az, hogy csupán öt politikusukat nevezték meg, és mindezzel Gyurcsány Ferencékhez fordultak, jól jellemzi az MSZP állapotát és ambícióit”.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gyurcsány kiszivárogtatta. A forgatökönyv abszurd. Szeptemberig.

Feri emészti a listát.....legyen egy, aki még "látta Lenint", lelkesen tapsolt, énekelt, hitt az egészben, s egyedüli kulturált ember az MSZP-n belül, értelmesen el tud mondani egy mondatot., Hiller Pityu, legyen egy nő is, kicsit buta, de csinos, a lőrinci piacon jól eladható a nyuggereknek, Ágikának hívják,igaz az én Ágim/Vadai/ nem kedveli, féltékeny rá, a maradék három jelentéktelen töltelék, nem hisznek Leninben, Rákosiban, Kádárban,csak bennem, kizárólag ez szól mellettük, persze jó lett volna a kisebbségi képviseletre is gondolni, Bangóné igazi faltörőkos, nem köti a kispolgári manír, no de nem is olyanokat akarok a szövetségben, akik belebeszélnek a felnőttek dolgába.
Bár soknak tartom, , ha egy három százalékos párt ennyi helyre tart igényt, akkor milyen követeléssel fog előállni Jakab Péter. A náciknak mégsem lehet arányosan kielégíteni az igényeiket, hiszen mi egy európai, progresszív baloldali párt vagyunk.

Nagy Imrével már megbeszéltem a dolgokat, Marosán Gyuri meg azt mondta, rendben, mehet a 48-as egyesülés, a két munkáspárt összeolvadása. Igaz, Gyuri megjegyezte, hogy legalább egy munkást is jelöljünk képviselőnek, magas pozícióra.De honnan kerítsek valakit?

A végleges névsort majd Klári egyezteti Soros Gyurival, a nagy baloldali gondolkodóval......ha már nincs Heller Ági.

A Mozgalom is ennyit szeretne: Jákob, Sziszi, Szaszi, Balczó és Zsiga. A megélhetésük a tét.
Dobrevék közben neki estek a másik mozgalomnak. Kibasszák az összes momentánost a zsindexből.

"Igen, akik nem jutnak be MSZP-sekként, azok átülnek a DK-ba..."

Akik meg bejutnak, azok is dékások lesznek. A Városháza konkrétan a Dobrev Klein kezén van. KariFeri fotóztatta magát a cangájával, még el sem talált a Városházára, már nyakába kapta a Dobrev Klein klánt. Olga néni felfedezte magában a kultuszügyi népbiztost, Vágó Pityu a járműjavító mérnököt, Drazsé meg a Fazekas gimi stréber KISZ titkárát.
Pest-Buda Berlin sorsára jut. Soha nem fizeti ki az adósságát.

Sokat kértek:-))))
Párbeszédre nem is gondoltak?:-))))))

Ők már tudják, hogy másképp nem jutnának a Parlamentbe. Gyurcsány majd jól megzsaroljak őket. Egyáltalán, a dk-nak érdeke, hogy bevigye a hátán mszp-seket, amikor ezt a négy helyet dk-s is kaphatná?

bosszuallo mint a narcisztikus pszichopatak altalaban. meg nem felejtette el mikor neki kellett egy ajandek emberert kuncsorogni hogy meglegyen a tiz fo a frakciohoz.

Eleve kriptodobrevistákat fognak felrakni a Klein listára. Jákob, Sziszi, Kohnhalmi, ilyenek.

Eleve kriptodobrevistákat fognak felrakni a Klein listára. Jákob, Sziszi, Kohnhalmi, ilyenek.

A "liberális" Böszme Anett is a DK frakcióban már..

A "liberális" Böszme Anett is a DK frakcióban már..

"Mennyit engedsz a feléből?"

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés