Megugrott Giuseppe Conte támogatottsága

2020. július 26. 10:00
A koalíciós pártok, így az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt népszerűsége ugyanakkor jelentősen csökkent.

Fennállása óta a legmagasabb szintre ugrott a Giuseppe Conte vezette kormány népszerűsége az EU-csúcstalálkozón kialkudott helyreállítási forrásoknak köszönhetően, a jobbközép ellenzéki koalíció mégis erősebb a kormánypártoknál az olasz sajtóban vasárnap megjelent felmérések tanúsága szerint. Az olaszok hatvanegy százaléka támogatja a Conte-kormányt az Ipsos közvéleménykutató és a Corriere della Sera című napilap közös felmérése szerint. Ez négy százalékponttal több mint júniusban volt, és az eddigi legmagasabb népszerűségi ráta a Giuseppe Conte vezette kormány szeptemberi megalakulása óta. Elemzők rámutattak, hogy az olaszok bizalmát a legutolsó uniós csúcstalálkozón elért eredmények növelték. A következő hétéves uniós keretköltségvetés és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok masszív támogatását szolgáló helyreállítási alap forrásainak elosztása során az olaszok szerint a Conte-kormány jól védte Olaszország érdekeit, „elérte, amit akart”. A megkérdezettek sikernek tartják a Róma által „szerzett” 209 milliárd eurót, amelyet a kormány a gazdaság talpra állítására akar felhasználni. Olaszország kapta a helyreállítási csomag 28 százalékát.

Az olaszok többsége azonban úgy ítéli meg, hogy az eredményt nem a két kormánypárt, vagyis az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) érte el, hanem a miniszterelnök, Giuseppe Conte. A kormányfő népszerűsége ezért még kormányáét is meghaladja: Conte támogatottsága 65 százalékos, ennél magasabb csak áprilisban a járvány tetőzésekor volt, amikor az olaszok felsorakoztak a miniszterelnök bejelentette korlátozó intézkedések mögött. A mostani felmérésekből azonban az is kitűnik, hogy a miniszterelnök népszerűségének ellenére a jobbközép ellenzék pártjai erősebbek a kormánypártoknál. A Matteo Salvini vezette Liga, a Giorgia Meloni elnökölte Olasz Testvérek (FdI) és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) hármasa 48 százalékkal bír. Hatalmasat ugrott az FdI, amely fokozatosan erősödik és elérte a 18 százalékot. Giorgia Meloni pártja a tavalyi EP-választáspokon 6,4 százalékot szerzett, és az egyetlen olasz párt, amely az utóbbi több mint egy évben erősödött. A legnagyobb olasz pártnak továbbra is a Liga bizonyul, de a tavalyi 34,2-ről 23,1 százalékra süllyedt támogatottsága, az FI pedig 6,9 százalékon áll.

A 2013 és 2018 között legnagyobb pártnak számító M5S támogatottsága jelenleg 18 százalékkal áll, a PD-é pedig húsz körül. Az Il Giornale című jobboldali napilap kifejtette, hogy miközben a Liga, az Olasz Testvérek és a Hajrá Olaszország egységes koalícióban gondolkodik, a kormánypártok még a küszöbön álló választásokra sem választottak közös jelölteket. Szeptember 20-án és 21-én hat tartományban tartanak választásokat, valamint országos népszavazást az olasz parlament jelenleg ezerfős létszámának csökkentéséről. A pártok jelenlegi támogatottsága alapján – ha az alsóház képviselőinek száma 400-ra csökken – a jobbközép 220, a baloldal 180 mandátumot szerezhetne egy esetleges választáson. Az erőviszonyokat – ahogy az olaszországi politikában lenni szokott – a többségében baloldali mikropártok boríthatják fel. Ha ugyanis a parlamenti bejutás küszöbe továbbra is 3 százalék marad, többek között az Emma Bonino vezette Europa+ és a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország dönti el, ki kerül a kormánypalotába. Korábbi felmérések szerint az olaszok kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy a Conte-kormány kitart egészen 2023-ig. Több mint hatvanhárom százalékuk pedig azt mondta, hogy nem bízik meg az EU német elnökségében annak ellenére, hogy Olaszország jelentős forrásokat kapott.

Fotó: MTI/ EPA/ Olivier Hoslet

(MTI)

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez egy tipikusan moral insanity-mosoly, amit ez a f.szi itt bemutat.
"Az erkölcsi elmezavart mutató egyének már kora ifjuságukban feltűnnek az önérzet és a gyermeki s testvéri szeretet hiánya, kifejezett önzésük, kicsapongásaik és lopások iránti hajlamuk által. Ily egyéneknek olykor látszólag normális intelligenciájuk van, de szellemi elégtelenségük önálló munkánál mindig kirí. Cselekedeteik ösztönszerüek, «kényszercselekedetek»: lopnak, gyujtogatnak, gyilkolnak. Az erkölcsi elmezavar lényegében elmegyengeség."

Read more: http://www.kislexikon.hu/moral.."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés