Vannak kevésbé népszerű szakok nálunk is, de gazdasági szempontból persze ezeket is meg kell tartani. Ezeknél a szakoknál évek óta nem megyünk le egy bizonyos pontszám alá, és ügyelünk rá, hogy ez is messze felette legyen a rendeleti minimumnak. Azért nem megyünk lejjebb, mert tettünk már rá próbát, de végigkövetve ezeknek a hallgatóknak az útját azt állapítottuk meg, hogy nem ez a mi módszerünk. Úgy tapasztaltuk, nagyon hamar lemorzsolódtak a hallgatók, ami nem jó.
Európában nagyhírű egyetemeken is van olyan módszer, hogy felvételi megmérettetés nélkül felvesznek mindenkit, majd az első évben szűrik ki a nem oda való hallgatókat. Ez is egy járható út, azonban mi nem ezt választjuk. Nekünk sem jó egy tudása alapján kevésbé homogén hallgatói közösséggel foglalkozni az elején, nagy humán és anyagi kapacitást lekötve, valamint a lemorzsolódó hallgatóknak sem jó, hiszen a kudarcélmény akár egész életükre kihathat. Mindemellett úgy gondoljuk a bekerülési pontszám jelzés is a hallgatóknak, hogy mire van szükség, mit várunk el.
Ha már a ponthatárokról beszélünk, azt mindenféleképp el szeretném mondani, hogy a ponthatár egy olyan dolog, amit mindenki kiemel, ez van a szalagcímekben, de nem biztos, hogy ez a legjobb egyedüli mérőszám a szak minőségével kapcsolatban. A Műegyetem évek óta azt kommunikálja, hogy a ponthatár mellett fontos és a kiválóságot jobban jelző adat a magas átlagpontszám és vele együtt a felvettek magas száma is. Ez a három adat együtt jelzi a minőséget és a BME mindegyikben kiválóan teljesít: nagyon jók az átlagpontjaink, állami ösztöndíjas alapképzésekre az intézményi átlag 422 pont. Úgy gondoljuk igazából ebben rejlik a BME kiválósága.