2021-től lehetnek brit állampolgárok a hongkongiak

2020. július 22. 16:42
Az intézkedést a Kína által Hongkongra szabott nemzetbiztonsági törvény június végi elfogadására és életbe léptetésére válaszul hozta a brit kormány.

Nagy-Britannia 2021 januárjától ad lehetőséget a brit állampolgárság megszerzését lehetővé tévő folyamat elindítására az erre jogosult hongkongiak számára – jelentette be szerdán a brit belügyminisztérium. A tájékoztatás szerint azok, akiknek úgynevezett brit tengerentúli státusuk van, valamint közvetlen családtagjaik Nagy-Britanniába települhetnek tanulás vagy munkavállalás céljából, utóbbi esetében képzettségi feltételeket sem szabnak. Szociális juttatásokban viszont nem részesülhetnek. Az intézkedést a Kína által Hongkongra szabott nemzetbiztonsági törvény június végi elfogadására és életbe léptetésére válaszul hozta a brit kormány. A 2021 januárja után érkezők öt év nagy-britanniai tartózkodás után letelepedett státusért, további egy év múltán pedig brit állampolgárságért folyamodhatnak. Hongkong 1997-ben tért vissza a brit gyarmati uralom alól Kínához, és különleges közigazgatási státust élvez az „egy ország, két rendszer elv” alapján, amely a város nagyfokú autonómiáját és a Kína szárazföldi részén nem tapasztalható, nyugati típusú szabadságjogok fennmaradását volt hivatott szavatolni.

„A mai bejelentés bizonyítja, hogy az Egyesült Királyság betartja a szavát: nem fordítjuk el tekintetünket Hongkongról” – fogalmazott Dominic Raab külügyminiszter, hozzátéve, hogy történelmi felelősségük van Hongkong polgárai iránt, és ezt tiszteletben tartják. Hongkongban jelenleg 350 ezer körüli azoknak a száma, akiknek brit tengerentúli státusuk van, és további 2,5 millió hongkongi jogosult ennek a státusnak és a vele járó különleges útlevéltípusnak a megszerzésére. A brit tengerentúli státus és útlevél birtokosai a jelenlegi brit szabályozás alapján jogosultak brit konzuli segítség és védelem kérvényezésére Nagy-Britannia diplomáciai képviseletein. Eddig nem volt ugyanakkor automatikus jogosultságuk tartós nagy-britanniai letelepedésre és munkavállalásra, vízum nélkül hat hónapig tartózkodhattak az Egyesült Királyságban.

Kínában június 30-án fogadták el és léptették életbe a Hongkongra szabott új nemzetbiztonsági törvényt. A jogszabály tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény ellen számos külföldi kormányzat és nemzetközi szervezet emelt szót, attól tartva, hogy az tovább gyengítheti a hongkongi autonómiát, és valódi célja a város demokráciapárti mozgalmának megfékezése. Pártolói szerint a jogszabály stabilizálhatja a helyzetet Hongkongban, ahol az elmúlt évben folyamatosak voltak a kormányellenes tüntetések. A brit kormány hétfőn azonnali hatállyal, meghatározatlan időre felfüggesztette a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt, és kiterjesztette a fegyverembargót a városra.

Fotó: MTI/ EPA/ Jerome Favre

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés