Elindult a világűrbe az első arab Mars-misszió

2020. július 20. 9:31
A küldetés célja, hogy először gyűjtsön átfogó adatokat a marsi légkörről, az atmoszféra napi és szezonális változásairól. 

Elindult a világűrbe az első arab Mars-misszió Japánból hétfő reggel; a projektvezető azt mondta, hogy minden a terv szerint halad. Az élő közvetítés tanúsága szerint az el-Amal, vagyis Remény névre keresztelt Mars-szondát hordozó rakéta helyi idő szerint 6.58-kor hagyta el a kilövőállást a tanegasimai űrközpontból.

Az el-Amal a tervek szerint hét hónap múlva éri el a vörös bolygót, ahol Mars körüli pályára áll, és adatokat gyűjt a légkörről. A szonda az indulás után nagyjából egy órával kinyitja napelemeit, és önállóan folytatja útját 494 millió kilométeren át, átlagosan 121 ezer kilométeres óránkénti sebességgel. A programot Dubajból irányítják. Omran Saraf, az emírségek Mars-missziójának projektvezetője dubaji idő szerint hétfő hajnalban arról tájékoztatta a sajtót, hogy veszik a szonda jeleit, tanulmányozzák az adatokat, és úgy tűnik, hogy minden a terv szerint halad. A szondát az eredeti tervek szerint kedden bocsátották volna fel, de a kedvezőtlen időjárás miatt a rakétaindítást kétszer is el kellett halasztani.

Szarah Amiri, az Egyesült Arab Emírségek tudományos minisztere arról számolt be, hogy az ország Mars-missziója mintegy 200 millió dollárba (csaknem 62 milliárd forintba) került. A küldetés célja, hogy először gyűjtsön átfogó adatokat a marsi légkörről, az atmoszféra napi és szezonális változásairól. Az emírségek 2014-ben jelentette be, hogy Mars-kutatásra készül, és 2017-ben indult el az ország nemzeti űrprogramja. Célja, hogy 100 éven belül telepet állítsanak fel a Marson.

Jelenleg 8 különféle misszió kutatja a Marsot. Kína és az Egyesült Államok még az idén egy-egy újabb küldetést tervez indítani a Naptól eggyel távolabbi bolygóhoz.

(MTI)

 

 

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A magyar űrügynökség bármikor kenterbe tudná verni őket, csak nem akarja.

Eszembe nem jutna elhagyni a Földet. Nincs az a pénz.

Sajnos a Mars ősi zsidó terület, csak egy szűk, szögesdróttal bekerített részen belül tartózkodhatnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés