ENSZ: A járvány éhínséget is maga után von

2020. július 13. 19:35
A világszervezet becslései szerint 2019-ben az éhínség mintegy 690 millió embert érintett, azaz a világ népességének körülbelül 8,9 százalékát.

Míg tavaly minden 9 emberből körülbelül egy szenvedett súlyos alultápláltságtól, idén a helyzet súlyosbodhat, egyebek közt a koronavírus-járvány, valamint az általa okozott gazdasági válság miatt – derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a világszervezet Világélelmezési Programjával (WFP) és Gyermekalapjával (UNICEF) közösen készített, hétfőn közzétett jelentéséből. A válság miatt éhínségre jutó emberek számát a jelentésben 83 és 132 millió közé teszik.

A világszervezet becslései szerint 2019-ben az éhínség mintegy 690 millió embert érintett, azaz a világ népességének körülbelül 8,9 százalékát. A jelentésben rámutatnak arra, hogy ez közel 10 millióval több a 2018-as kimutatásnál és 60 millióval a 2014-ben mértnél. „Ha ez a tendencia folytatódik, 2030-ra becsléseink szerint ez a szám meghaladja a 840 milliót” – szögezte le újságírók előtt Thibault Meilland, a FAO egyik szakértője, hozzátéve, hogy a jelenlegi kilátások messze vannak a szervezet célkitűzésétől, mely szerint 2030-ra megszüntetnék az éhezést a világban. Rámutatott arra is, hogy e becslések még nem is számoltak a koronavírus-világjárvánnyal, amely mind egészségügyi, mind pedig élelmiszer-ellátási szempontból megrázta a világot.

A hétfői jelentés a pandémia okozta gazdasági válság miatt éhínségre jutó emberek számát 83 és 132 millió közé teszi, ám Meilland szerint még ez a szám is csupán óvatos becslés. A szakértő azt is elmondta, hogy a világszervezetnek újra meg kell vizsgálnia az éves kimutatásait 2000-től, egyebek mellett a Kínából érkező új adatok miatt, így a számok vélhetően magasabbak lesznek. „A kínaiak a világ népességének egyötödét teszik ki, így az innen érkező adatok súlyosan befolyásolják a végső becsléseket” – magyarázta Meilland, aki azt is elmondta, az új számításoktól függetlenül világos, hogy 2014 óta nőtt az alultápláltság mértéke.

(MTI)

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A járvány éhínséget von maga után. Az eszement exponenciális szaporodás, ami Afrikára jellemző, szintén éhínséggel jár. Az ENSZ mikor fogja felvetni a büszke népek öngyilkos gyerekgyártását- az átlagosan öt gyereket fekete asszonyonként? Mikor vezeti be az ENSZ azt az elvet, hogy kontinensek túlnépesedését tilos elvándorlással gyógyítani? Etiópia 1985-ben mikor épp éhen halni készült, nem volt negyven milliós ország. A nyugati világ felelőtlen galambetetői élükön a lebegő zenészekkel Live Aid-et szerveztek, ami olyan szép eredménnyel járt, hogy jelenleg 110 milliónyian laknak Etiópiába, 2050-re lesznek 200 milliónyian. Az ENSZ szerint a megoldás az, hogy majd a fejlett világ ad enni mindenkinek?
Járvány miatt éhezés, szárazság miatt éhezés, esőzés, vihar miatt éhezés, törzsi háborúk miatt éhezés, fehér farmerek elűzése miatt éhínség... Afrikában bármi történik, éhezés a vége. Már úgy értve, hogy az élelmiszer szállítmányok elakadnak valahol. Esetleg ha a büszke feketék annyi gyereket csinálnának, amennyit etetni tudnak,

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés