Semjén: Pótolhatatlan a karitatív szervezetek tevékenysége

2020. július 9. 19:15
A Karmelita kolostorban köszönte meg a kormány a karitatív szervezetek koronavírus-járvány idején végzett munkáját.

A karitatív szervezetek szolgálata pótolhatatlan, mivel képesek személyessé tenni a segítségnyújtást – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön a budavári Karmelita kolostorban.

Semjén Zsolt a fogadáson, amelyen a kormány megköszönte a karitatív szervezetek koronavírus-járvány idején végzett munkáját, illetve az adományozok felajánlásait, kiemelte: a magyar állam egy járvány idején képes lezárni az országhatárokat, tud egészségügyi intézkedéseket hozni és lélegeztetőgépeket beszerezni, meg tudja szervezni az ország ellátását, de a segítséget személyessé tenni csak a karitatív szervezetek és az adományozók képesek. A miniszterelnök-helyettes megköszönte a karitatív szervezeteknek azt is, hogy képesek voltak összehangolni a munkájukat.

Kitért arra: a segélyszervezetek munkája a társadalom kohéziója szempontjából is megkerülhetetlen, hiszen személyes hálózatot alakítanak ki a segítő és a segített között. A nehéz helyzetbe került ember pedig nemcsak a kapott adománynak örülhet, hanem annak is, hogy valaki gondolt rá, valakinek fontos. Semjén Zsolt hozzátette: a kormány a továbbiakban is megad minden segítséget a karitatív szervezetek működéséhez.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke kiemelte: a nemzeti összefogás telefonvonalán, illetve átutalással több mint 270 millió forint támogatás érkezett a humanitárius tanács számlájára, emellett sok cég segített például gyógyszerek, maszkok, higiéniai termékek, autók felajánlásával.

Soltész: Az emberek megértették, hogy másként kell segíteniük

A cégek felajánlásaiból 14 héten keresztül 19 megyében és Budapesten csaknem 500 állami, egyházi és civil fenntartású intézményben tudtak segíteni több százezer embernek, valamint bajba jutott családoknak - közölte.

Kiemelte, a karitatív szervezetek munkája a járvány idején más volt, mint a korábban sokszor gyakorolt segítségnyújtás természeti katasztrófák alkalmával Magyarországon és az egész Kárpát-medencében.

A koronavírus-járvány idején új szabályokat kellett hozni, de az emberek megértették, hogy másként kell segíteniük, hogy nem mehetnek személyesen segíteni, ahogy korábban, ugyanakkor szükség van a támogatásukra.

Hozzátette: az NHKT jogszabály alapján a veszélyhelyzet megszűnése után még fél évig működik. Ez idő alatt a felajánlott és el nem költött pénzből autókat vesznek, amelyeket ápolónők és orvosok használnak majd, illetve a karitatív szervezeteknek higiéniai szereket vásárolnak, készülve a járvány esetleges második hullámára.

A Mandiner kérdésére az államtitkár elmondta: a karitatív szervezetek felkészültebben várják a vírus esetleges második hullámát. „Van tartalékunk, és egy olyan összeszokott csapatunk, amely tűzön-vízen együtt átmegy. Ennek köszönhetően a karitatív feladatokat, munkát mindenképpen jól tudjuk majd elvégezni.

Ha jön a második hullám, akkor a mi feladatunk az, hogy minden segítséget megadjunk az egészségügyben, a szociális területen, és mindenhol máshol is, ahol erre szükség van”.

(MTI, Mandiner) 

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés