Schilling Árpád is úgy érezte, meg kell szólalnia: „Bizony ki kellene állnunk Benjamin Netanyahu ellenében is”

„A féligazság meg végső soron a háborúskodás melegágya” – fogalmazott a rendező.

A nyugati hatalmak éppen most veszítik el a lét alapját adó rendet és biztonságot.
„Van, hogy csak akkor értékelünk valamit, amikor már elvesztettük azt. A nyugati hatalmak éppen most veszítik el a lét alapját adó rendet és biztonságot. Az efféle szélsőbaloldali, marxista romboló akcióknak, amelyek ma is azon munkálkodnak, hogy a múltat végképp eltöröljék, nem volt és nem is lesz helye Magyarországon! Számunkra a magyarok biztonsága az első, mindent meg fogunk tenni a magyar emberek védelme érdekében!”