Hivatalos: elbukta az érettségit a román kormánypárt vezető politikusa

2020. július 6. 12:57
Pedig a 42 éves, ambiciózus politikus azt tűzte ki célul maga elé, hogy az érettségi után egyetemre is felvételizik – közölte a Főtér.ro.

Most már biztos, hogy az idei kiírásban nem szerzett érettségi diplomát a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) Vrancea megyei alelnöke, Daniel Moroşanu. Azonban hiába ért el egészen jó eredményt történelemből és földrajzból (7,55, illetve 8,65), a román vizsga kifogott rajta: arra a teljesítményére csak 3,60-at kapott. Ez pedig nem volt elegendő a boldogsághoz. Persze azonnal élt az óvás jogával, de sokat az sem segített: 15 századdal megnőtt ugyan a jegye, de ez még mindig csak azt jelenti, hogy újra kell próbálkoznia az érettségi következő kiírásán.

Amihez sok sikert kívánunk neki, elvégre a kormánypártnak igencsak szüksége van a képzett elmékre. Amúgy mások szerencsésebbnek bizonyultak, a sikeresen érettségizettek aránya ugyanis az óvások után 62,9 százalékról 64,5-re nőtt – írta meg a Főtér.ro. Az érettségire készülő úriemberről amúgy már korábban is jelent meg cikk a Mandineren, még a reménykedés időszakából.

 

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Schultz elvtárs szellem kísért a román politikai elit tagjai között. Pedig
tegnap Karácsony elvtárs azt nyilatjozta ki, hogy a liberálisok
tájékozottabbak, mint a konzervatívok.

A Horn-kormány idején többször ismételt vizsgát nálam az MSZP valamelyik pest-megyei körzetben megválasztott parlamenti képviselője. Végül úgy engedtem át, hogy megesküdött, soha nem fog abban a szakmában dolgozni, amelyről az a vizsgája szólt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés