Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Pályamódosítást kellett végrehajtania az ISS-nek.

Képen: a Föld körüli űrszemét (forrás: Wikipédia)
Váratlanul módosítania kellett pénteken a repülésirányítási központnak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) Föld körüli pályáját, hogy az állomás ne ütközzön űrszemétnek – közölte a Roszkoszmosz orosz űrügynökség. A pályamódosítás a Progressz MSZ-14 teherűrhajó hajtóművének segítségével történt. A hajtóművet mintegy száz másodpercre indították be, aminek következtében az űrállomás pályája hozzávetőleg 900 méterrel megemelkedett.

A Roszkoszmosz szerint a legénység zavartalanul folytatja feladatait, miközben a földi irányítás a koroljovi, illetve a houstoni irányító központokból folyamatosan ellenőrzés alatt tartja a helyzetet. Az ISS fedélzetén jelenleg öten teljesítenek szolgálatot: Robert Behnken, Douglas Hurley és Chris Cassidy amerikai, valamint Anatolij Ivanyisin és Ivan Vagner orosz űrhajósok
(MTI)