Tengelytörés

2020. július 2.

Panyi Miklós
Közép-Európa nagy menetelése, II. rész

Nettó pozíció, hitelkeret, garanciavállalás, közvetlen pénzügyi támogatások. Egyre többet hallani az uniós mentőcsomag technikai részleteiről, mindenki méricskél, számol. Majd újrakezdi. Megindult a harc az eurómilliókért a tagállamok között. Pedig a tét sokkal nagyobb, mint a nettó pozíciók. Az adósságban nyakig úszó déli tagállamoknak ugyanis nincs tovább hová hátrálniuk. Számukra a 750 milliárdos mentőcsomag, az EU ötéves költségvetési összegével megegyező közös hitel a végső mentsvár. Ezért olyan, az előző hetven évben ismeretlen sorsközösségbe lépünk, amelynek kovásza a kötvények és a jövő nemzedék bizonytalan teljesítményén alapuló adósságszolgálat lesz. A déli országok megsegítése közös európai érdek, de ahhoz, hogy a támogatások célt is érjenek, sokkal több kell annál, hogy a pénzt ráöntjük a gazdaságokra.

Olaszország és Spanyolország még a járvány előtt is azokat a veszteségeket igyekezett pótolni, amelyeket 2008 után elszenvedett. E két ország az elmúlt tizenkét évben radikálisan növelte adósságait, gazdasága viszont nem vagy alig bővült. A növekedési problémák ellenére nem hajtottak végre szerkezetváltást, a súlyos válságban lévő munkaerőpiac gondjait nem vagy csak részben oldották meg. A romló pozíciókat világosan mutatja, hogy Olaszország GDP-arányos államadóssága 2007-ben – a már akkor is magas – 100, Spanyolországé pedig csupán 35 százalék volt, 2020 elején pedig ez a két mutató már 135 és 95 százalékon állt. És ha a déliekhez hozzászámítjuk a mindig is frank–germán gyökerű észak és a latin dél civilizációs metszetén fekvő Franciaországot, a kincstári pesszimizmus tovább erősödik. Franciaország adóssága 2007-ben „csak” a bruttó hazai össztermék 75 százaléka volt, 2020 elején már 98 százalékon állt.

Most pedig megérkezett a járvány s egy példátlan recesszió. Ez idén 12-15 százalékkal veti vissza mindhárom gazdaságot, amihez rekordmagas költségvetési hiány társul: gazdasági teljesítményük egyötödével fognak többet költeni 2020–21-ben. A hirtelen a GDP 120 és 160 százaléka fölé emelkedő adósságpályán recesszió és elszálló hiány mellett pedig radikálisan csökken a pénzügyi mozgástér. Mi ezt a világot a 2002 és 2010 közötti Magyarországról jól ismerjük. Tudjuk, mi következik utána.

De ha sikerül is a helyzetet stabilizálni, és az állapotot fenntarthatónak fogadnánk el – pedig nem az –, akkor is felmerül a kérdés: mi fog történni akkor, ha néhány év múlva érkezik a következő válság? Újabb ezermilliárdos mentőcsomag, újabb 30-40 százalékos államadósságszint-növekedés? Mert ezen országok házáról a legkisebb világgazdasági szellő is letépi majd a tetőt, nemhogy egy mostanihoz hasonló szélvihar…S mivel leginkább a déli országok miatt verjük magunkat közös adósságba, jogosan merül fel a kérdés: látjuk-e azokat a főbb paramétereket, garanciákat, amelyek a déli gazdaságokra öntött pénz visszatermelésének alapjait fogják képezni? Vajon a jövő nemzedéke képes lesz-e erre? Látunk-e olyan kívánalmakat, amelyek a felelőtlen gazdaságpolitikának gátat szabnak…?

„Közép-Európa ereje az egyik pillére a gazdasági mentőcsomagnak. Mi vagyunk az egyik biztosíték, nem a kockázat”
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés