Már a yorki katedrális római császárszobra is gyanús

2020. július 1. 13:46
Mivel a császár támogatta a rabszolgaságot – írta meg a The Telegraph.

Bizonytalanná vált a gótikus templom császárszobrának jövője a beérkező panaszok miatt, Canterbury érseke pedig felszólított az ellentmondásos emlékművek felülvizsgálatára. Justin Welby a múlt héten jelentette be, hogy a canterburyi katedrális és a westminsteri apátság szobrait egyaránt „nagyon óvatos” vizsgálatnak vetik alá, tudniillik a kérdés az, hogy ott kell-e lenniük egyáltalán a műemlékeknek, ahol vannak. Az egyházvezető a világszerte fellángoló Black Lives Matter tüntetések nyomán szólalt meg, és elmondta, hogy néhány szobornak talán „le kell dőlnie”, de ez nem az ő döntése és az összes emlékművet kontextusba kell helyezni.

Ezúttal a yorki katedrális mellett látható Nagy Konstantin római császár szobrát érte el végzete: vizsgálatnak vetik alá, miután több panasz is érkezett a római császár működése ellen, aki nem kevesebbet tett a vádak szerint, mint támogatta a rabszolgaságot (az ókorban). Nagy Konstantin szobra a katedrális délre eső közterén található és maga a császár többek között arról ismert, hogy megtiltotta a keresztények üldözését a birodalomban. Úgy tűnik, mindez kevésnek bizonyult.

(kép forrása: The Telegraph)

 

Összesen 66 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Még a végén a templomokat is le kell bontani, az erőszakos hittérítések miatt.

Az ókorban mindenki rabszolgatartó volt.

És basszus, mindez július 1-én. Július, érted? Egy rothadt rabszolgatartóról neveztek el egy hónapot, ami spartacus 1. kéne legyen.

Mondjuk szar ügy, de kapaszkodjatok meg, Szent Pál is egyértelműen támogatta a rabszolgaságot. Legalábbis simán tudomásul vette, mint adottságot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés