A libsizmuson túl

„Van, amikor az ember már un dolgokat.

Igazság szerint unalmas már az, hogy az ember belinkelget folyton képeket vérző fejű emberekről, meg sortüzet vezénylő Gergényiről, meg leírja azt egy vitában, hogy szemkilövetés, amikor valami agymosott – akarom mondani a független sajtó ideológiai emlőin fel nem cseperedett örök kamaszkorú –diktatúrázik, meg Orbán zsarnokságát emlegeti.

Meg az ember azt is unja, hogy felhívja a jóléti-kommunista – akarom mondani libsi – figyelmét arra, hogy az iszlám és a progresszió ügye nem egészen kompatibilis, és ha annyira marhára erőltetik a térnyerését, akkor idő után nem csak az elmúlt pár évtized haladása megy majd a levesbe, meleg felvonulásostul meg genderestül, de a XIX. századi klasszikus nőjogok is. Elmondtuk ezerszer, olyan, mint a falra hányt borsó. De az is rohadt unalmas, hogy az ember leírja: »Ennél lejjebb már nincs«. Majd egy héttel később megállapítja: Mégis van, mindig van lejjebb.”